Pecze Károly jubileumáról Törökországban sem feledkeztek el, a Genclerbirligi üdvözlő táviratot küldött

Hatvan év mérlegen, harminc edző székben

Hatvan év, egy emberöltő, harminc futballesztendő, hat ország tizennégy élvonalbeli csapata került mérlegre Pecze Károly születésnapján (1946. február 7). Szombaton a csölösztői Kormoránban barátok, ismerősök (Pozsonytól Zsolnáig, Törökországon át) köszöntötték – természetesen futball alakú torta kíséretében – az elismert és tisztelt futballedzőt. Pedig nem sok hiányzott, hogy egészen másfele sodorja a sors. „Ha a feleségem nem adja áldását 1976-ban a zsolnai felkérésre, talán sosem járom be ezt az utat” – mondta az ünnepelt, akire neje az eltelt évek során mindössze egyszer volt féltékeny. „Törökországban, mikor hamarabb sajátította el az ottani nyelvet, és hihetetlen népszerű lett az ottani emberek körében. Nyelvtanárként ezt presztízskérdésnek tekintettem” – árulja el Eleonóra asszony. Mi sem jelzi jobban Pecze Károly munkájának elismerését a félhold országában, hogy a 2002-es labdarúgó-világbajnokságot a török küldöttség tagjaként tekinthette meg. Sok szép emlék, de a dunaszerdahelyi érának (1984–89) megkérdőjelezhetetlen helye van az életében. Öt év a Csallóközben, feljutás az élvonalba, UEFA-kupa-mérkőzés a Bayern München ellen. Nem véletlenül vannak itt az egykori DAC-vezetők (Végh János titkár, Reisz Árpád csapatvezető, Stadtrucker Sándor csapatorvos, Nagy István alelnök), feltörnek az emlékek, felelevenednek a régi történetek. „Először Zsolnán találkoztunk. A DAC-cal játszottunk ott. Behívott magához, és magyarul szólított. Arra gondoltam, milyen jó lenne nekünk egy ilyen edző” – mereng el a múltban Reisz Árpád. Azt maga sem gondolta volna akkor, milyen hamar valóra válik az óhaja. Egyszer a téli felkészülés során a játékosok átállították a mérleget, hogy eltitkolják súlyfeleslegüket. Pecze hagyta, hogy mindenki végigmenjen, megdicsérte őket, hogy nem szedtek fel az ünnepek alatt. Majd fogta a mérleget, pontosította, és minden egyes sunyiban letagadott kilóért a büntetés többszörösét kellett fizetniük a bundázni próbálóknak. Csak egy csepp az emlékek tengerében.

Kimaradt valami Pecze Károly életéből a hatvan év alatt? „A focinak köszönhetően sok élménnyel gazdagodtam, egyedül a bajnoki cím nem jött össze sosem. Talán a sors fintora, hiszen nem egyszer karnyújtásnyira voltam tőle. Azért bízom benne, még van annyi időm, hogy ezt bepótoljam” – jegyzi meg mosolyogva. Mit lehetne hozzátenni? Csak annyit. Emeljük mi is poharunkat, koccintsunk az egészségére. Isten éltesse sokáig!

(SZABÓ KRISZTIÁN, Új Szó, 2006. február 13.)