A SZURKOLÓ SZEMÉVEL:

KISS BALÁZS helyszíni beszámolója

 

2008. október 25. délután fél kettő. Az ember bőre borsókázik, lelke átszellemül, testét különös, semmihez sem fogható bizsergés járja át. Meccsre indulunk Nagyszombatba! Gyűlik a nép, szinte hömpölygünk az utcákon, tömegesen érkeznek az újabb csoportok. És nem csak hazaiak és környékbeliek, de csehországi, ausztriai, sőt skót (!) származású szurkolók készülnek velünk az útra. Ismerőseik révén szereztek tudomást a meccsről, és az irántunk tanúsított kíváncsiság annyira erős volt bennük, hogy nem beszélve nyelvünket, nem ismerve szurkolói szokásainkat, mégis csatalakoznak hozzánk, mert hírünk messzire szállt. Az idő kellemetlen, hűvös, a Sport utca sárga-kék színekben díszeleg, a környéken visszhangzik hangunk. A buszok szép lassan megtelnek, már a rend arctalan őrei is jelen vannak, készen állunk az indulásra.

 

A buszban a jókedv a tetőfokára hág, még annak ellenére is, hogy zsúfolásig megteltek az állóhelyek is, és tudjuk, a nagyszomati stadionban nem mi leszünk létszámbeli fölényben. De hajt a szív, űz az elhivatottság, mely eltántoríthatatlanul állít bennünket csapatunk szolgálatába.

 

Már vártak ránk. A stadionba vezető utca egyik fele piros a másik sárga-kék színben díszeleg, közöttünk fekete vonalat rajzolnak a rend rendíthetetlen őrei. A bevásárlóközpont parkolójából hazaigyekvő kívülállók is tudják már: megjött a DAC! Buzdításunk zajától hangos a tér, egyesével, mindenkit átvizsgálva engednek be bennünket az összecsapás helyszínére. Sokan vagyunk, nagyjából háromszázan, telik is rendesen a számunkra kijelölt "ketrec". Zászlójaink kiaggatása nem bizonyul egyszerű feladatnak, de végül helyére kerül mind, a kiakasztás veszélyes művelete alatt senki sem sérül meg. Lassacskán telnek a hazai szektorok is, bár valljuk be, ennél több nézőre számítottunk. A Himnuszt a szokottnál valamivel korábban énekeljük, már mindenki izgatott, szoktatjuk magunkat a légkörhöz.

 

A játékosok a pályára vonulnak, és mivel ez a forduló a rasszizmus elleni harc jegyében zajlik, a játékosok hatalmas piros lapot mutatnak fel ennek, a közéletben sajnos mind a mai napig jelenlévő gondolkodásmódnak. A bíró a sípjába fúj, kezdődik a várva-várt mérkőzés. A hangosbemondó hangját nem lehet hallani, mert elnyomjuk állandó rigmusaink skandállásával. Így csak akkor vesszük észre, kik is kaptak helyet a kezdőcsapatban, mikor már egy perce megy a játék. Meglepetésre ott találjuk a 26-sal játszó, eddig csupán a B csapatban helyet kapó Amadou Rabihou-t, Moughfire helyén a bal szélen. Páran Dragičevićet hiányolják az eltiltását töltő Kweuke helyén, neve azonban még csak a cserepadon sem szerepel. N´lend az egyetlen csatárunk, hatalmas DAC rohamokra tehát nincs kilátás ezen a mérkőzésen. De Lorant mester érti a dolgát, nem bizonytalanodunk el, folyamotosan szurkolva hajtjuk fiainkat. A hangulat fantasztikus, érezzük, hogy futballmeccsen vagyunk és nem holmi táncmulatságon. A hazai szurkolók nemzetgyalázó, primitív megynilvánulásai valamelyest elvonják figyelmünket a játékról, de nem vesszük fel a kesztyűt, mert mi nem szitkozódni jöttünk ide, hanem buzdítani, és megmutatni Nagyszombatnak és az országnak, hogy a szlovákiai magyar kultúrált nép. A Ria-ria azonban elmaradhatatlan válasz ezekre az ocsmány, magyargyűlölő szidalmakra: a Duna mögé kívánnak minket, fejbe akarnak verni, Hedviget gyalázzák, Fradi mezt égetnek, hontalan k.rvának titulálnak. Mindez a nemzeti gyűlöletkeltés non plus ultrája. Undorító!!!

 

A pályán a nagyszombatiak előtt adódik több lehetőség, védelmünk azonban állja a rohamokat, Pinte ismét brillírozik, Novota magabiztossága erőt ad a csapatnak. Észrevesszük, hogy a kapitányi karszalag ezúttal Attila karján díszeleg. Nem értjük ez edző döntését, de elfogadjuk. Mindent a csapat érdekében! A mi 10-sünk tanárian játszik: kíválóan szűri a támadásokat, okos és higgadt, mint azt tőle már megszokhattuk, és amit az első félidő derekán művel az alapvonalnál, két támadó szorításában Jani bravúros védése után, az könnyfakasztóan gyönyörű. Ez az ember a futball maga! Klasszikus 10-es számú játékos, akinek ujjfent a forduló válogatottjában a helye. A csapaton nem érezhető nyugtalanság, zavarodottság, taktikusan, a tréner utasításait betartva játszunk. A második félidőben nagyobb lendületre kapcsolnak a fiúk, köszönhetően Hassan, de leginkább Moughfire pályára lépésének. A francia nagyon jól mozog a bal szélen, felfutásai rendre veszélyesek, látszik, hogy ez az ő posztja. Ahogy ő kötényt ad az ellenfélnek, nem ad úgy más senki! Az ő általa kiharcolt szabadrúgásból születik a gólunk is. Csaba beíveli, Németh Kriszti berúgja. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Eufórikus állapotban a tábor, a "ketrec" rácsára csimpaszkodva őrjöng mindenki, akinek csak sárga-kék sál lóg a nyakában. A Spartak tábor egy percre elnémul, arcukon döbbenet. Meglesz-e a három pont? Ez jár most mindenki fejében, számolva vissza a perceket. Nagyon nyom a Nagyszomabat, az izgalom a tetőfokára hág. És akkor bekövetkezik az, amitől mindneki tartott. Átéltük ugyanezt már a Slovan ellen is, volt részünk benne Máriatölgyesen, és sajnos most sem bírjuk ki: kiegyenlítenek. Caha körülményes, az egyszerű helyett a bonyolultat választja. Sikertelenül. Hibáját könyörtelenül kihasználják a vendéglátók, és így oda a három pont. De szerzünk egyet, ami szintúgy becsülendő és örvendetes, figyelemebe véve az ellenfél erőviszonyait. Megvan a hőn áhított pont, mindenki boldog, szurkolók és játékosok egyaránt, kitörő örömmel fogadjuk ezt az eredményt is. Odajönnek a kerítés mellé megköszönni buzdításunkat, arcukról csurog a víz, de ez cseppet sem tántorít el bennünnket attól, hogy a rácsokon átnyúlva ne érnénk hozzájuk, ne nyújtanánk kezünket, köszönve a teljesítményüket. Szép volt fiúk!

 

Jövő héten ismét találkozunk az ÉV MECCSÉN, amelyre rengeteg hazai és magyarországi szurkolót várunk. Ez lesz számunkra a NAGY NAP! Slovan, are you redy? A visszaszámlálás elkezdődött...

(Kiss Balázs, 2008.10.26.)