INTERJÚ. A DAC középpályása szerint a Slovan elleni meccsen újra egymásra találtak a szlovákiai és az anyaországi magyarok

Pinte Attila tudja, hogy milyen érzés Szlovákiában magyarnak lenni

 

Szlovák Kupa-negyeddöntőt vívnak ma délután Dunaszerdahelyen, de a városban, fájdalom, nem a hazai csapat remélt továbbjutása jelenti a témát, hanem a Slovan múlt szombati fellépése. Jobban mondva: a szlovák rendőrség brutális fellépése. Pinte Attila, a DAC szlovákiai magyar labdarúgója még nem tette túl magát a hét végi eseményeken, de nem bánja, hogy ismét pályára kell lépni. Szerinte az Artmedia elleni siker gyógyír lenne a sebekre.

 

– Gyanítom, az öltözőben nem csak a kupameccs a téma.

– A körülményekhez képest nyugodtan készülünk, de… – vett egy mély levegőt a korábban a Ferencvárost is erősítő, Szlovákia nemzeti együttesében 31-szer szóhoz jutó Pinte Attila. – Természetesen egy-két nap nem elég arra, hogy elfeledjük a borzalmakat, sőt tartok tőle, amíg élek, emlékszem majd 2008. november elsejére. Szombat éjjel le sem hunytam a szemem, csak feküdtem az ágyban, és újra meg újra lepörgettem magam előtt az eseményeket. Vasárnap délelőtt aztán megnéztem a Hír Tv műsorát, s döbbenten tapasztaltam, hogy a szlovák rendőrök minden előzmény és ok nélkül, egyebek mellett viperával a kezükben támadtak a védtelen magyar szurkolókra. Felfordult a gyomrom a látottaktól!

 

– Nem lehet egyszerű...

– Ha valakinek, nekem különösen nem az. Én tudom, hogy Szlovákiában milyen magyarnak lenni. Amikor a kezdés előtt szurkolóink elénekelték a Himnuszt, a sírás kerülgetett. Csodálatos, ugyanakkor leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Egy ilyen mérkőzést követően nehéz pozitívumokról beszélni, mégis megtenném. Húsz év után újra megtelt a dunaszerdahelyi stadion, többek között az anyaországból érkezett szurkolóknak köszönhetően. Hiába vannak rosszakaróink, az, hogy a magyarországi drukkerek mellénk álltak, csak erősebbé tesz bennünket! Mondom, sokan akarják a vesztünket, azt azonban senki és semmi nem akadályozhatta meg szombaton, hogy a szlovákiai magyarok és az otthoniak végleg egymásra találjanak.

 

– Nem tart a folytatástól? Bárhová mennek, célponttá válhatnak.

– Említettem már, én tisztában vagyok vele, milyen Szlovákiában magyarnak lenni. A Fradiban eltöltött két év meseszép emlék számomra, de azt sem feledem, hogy Magyarországon többen is a fejemhez vágták: az útleveled színe számít, nem az, hogy te minek vallod magad… Nem haragszom rájuk; remélem, akik ezt hangoztatták, a szombaton történtek után már kapiskálják, miről van szó. Persze ezzel a helyzettel nem nekik, hanem nekünk kell együtt élnünk – beletörődni természetesen nem lehet, de a pályán talán tehetünk ellene valamit. Mindjárt az Artmedia elleni kupasikerrel. Nyernünk kell azért, hogy mindenki lássa: voltunk, vagyunk és leszünk!

(Nemzeti Sport, 2008.11.04.)