A SZURKOLÓ SZEMÉVEL:

KISS BALÁZS helyszíni beszámolója

A hideggel DAColva

 

Ismered a viccet, mely így hangzik:

- Anyu, anyu, kimehetek a kertbe cseresznyézni?

- De kisfiam, hisz tél van.

- Tudom anyu, sál, sapka.

Valahogy mi is így voltunk ezzel tegnap:

- Anyu, anyu, elmehetek meccsre Besztercére? Tudom, sál, sapka, forralt bor...

A poén ott van mindkét esetben, hogy télen sem cseresznyézni nem tudsz, sem rendesen futballozni. Kiváltképp akkor, ha színesbőrű játékos vagy, aki a Jóisten akaratából a földgolyó olyan pontján jöttél a világra, ahol a hó annyira ritka jelenségnek számít, mint Slota könyvespolcán a magyar zsolozsma. Az időjósok barométere ezúttal igazat mondott, valóban havazott. Rossz szóviccel élve: igazi focit csak hében-hóban láthattunk tegnap bányászéknál.

 

De ugorjunk kicsit visszább. A megszokott helyen a megszokott arcok gyülekeztek szokatlan időben. Beszterce nem a szomszédban van, idejekorán indulni kellett, hogy időben odaérjünk. Utaztatásunkra hat busz állt készenlétben, végül azonban csak néggyel vágtunk útnak, mivel a maradék kettőt már nem sikerült megtöltenünk. Szlovákiai viszonylatban még így is nagyon nagy eredmény, hogy ekkora távolságra ilyen időben ennyien elutaznak a kedvencek után egy idegenbeli meccsre. Arról nem is beszélve, hogy volt, aki autóval indult el Szlovákia szívébe, és nem csak Szerdahelyről, de Galántáról, Rimaszombatból, sőt még Budapestről is. Az út során a legnagyobb attrakciót saját büféskocsink szolgáltatta, Üvegtigris 3 - Ízirájder felirattal az oldalán. Nagyon jó ötletnek bizonyult a szervezők részéről; külön dícséret illeti a magyar menü kitalálójának kreativitását. Mindenki annyi kisüstit ihatott, és annyi magyar kolbászt ehetett, szigorúan mustárral (pfúj horčica), amennyi csak belefért. Az árak is elfogadhatók voltak, a forralt bor csupán 20 pengőbe(!) került.

 

Belakva és kellőképp felmelegedve érkeztünk a bányászvárosba. A szurkolótáborunkat már megszokott módon rendőri konvoj kísérte a stadionba, ahol szintén több tucatnyi droid nézte, amint hatalmas csoporttá gyűlve, egymást taszigálva nyomakodtunk a jegypénztár előtt. Hiába na, azért a csallóközi ember sohasem a jólneveltségéről volt híres, már ami az üvegablak előtti türelmes sorbanállást illeti. Végül aztán mindenkinek jutott jegy, és egy alapos (nagyon alapos) motozás után bejutottunk a stadionba. (Itt jegyezném meg, hogy több alkalommal is volt szerencsém az „ígéret földjén“ járni, de ilyen igényesen egyetlen-egy alkalommal sem simogattak végig a határőrök.) A stadion üres képe lehangoló volt mindannyiunk számára. Ennyire érdektelen lenne a honi labdarúgás Besztercebányán? Szinte minden nézőre jutott fejenként egy rendőr vagy rendező. Tulajdonképpen 100 %-os biztonságban érezhette magát mindenki. De vajon hol voltak a hazai drukkerek? Lehet, hogy a fiúk a bányában dolgoztak?

 

A lényeg, hogy a játékosok a pályán voltak, és nekik valóban dolgozniuk kellett. Mert ilyen talajon a futball nem lehet örömjáték, csak munka. Havas, jeges, sáros, csúszós talaj, fagypont körüli hőmérséklet. Brrr... A játékosok mozgása is inkább jéghokira volt emlékeztető, mint focira. A klubnak talán be kéne szerezni egy szakmai stábot, aki az ilyen mérkőzésekre felkészíti a játékosokat. Alekszej Jagugyin vagy Jevgenyij Pljuscsenko lehet, hogy szívesen osztaná meg tudását a kameruni fiúkkal. Tripla lutzból vagy dupla rittbergerből gólt rúgni; az ám a varázslat! A „százéves“ edzőpárosnak a három eltiltott játékosunk miatt bele kellett nyúlni a kezdőcsapat összeállításába. Bele is nyúltak: Boyát hátrarendelték a védelembe, helyére az ifista Lénárthot rakták, aki tizennyolc évesen debütált az élvonalban, és nem vallott szégyent. A meccs előtt Lorant mester külön elbeszélgetett vele, nyugtatta és biztatta, hogy izgulnia nem kell, a labda itt is gömbölyű, a fű zöld (olykor-olykor fehér), nincs mitől tartania. Gratulálunk Tomi, megoldottad a feladatot. Ami a kollektív csapatjátékot illeti, nos, nem volt túl meggyőző. A hazaiaknak jobban feküdt a pálya, középpályájuk aktív volt, nem pattogott el tőlük a labda, az első félidőben akár gólokkal is vezethettek volna. De nem vezettek, mert a mi hálónkat nem más őrizte, mint Novota Jani, és két őrangyal a két kapufánál. A védelemből szemmel láthatóan hiányzott Adiaba és Pinte, nélkülük nem úgy muzsikált a hátvédsor, mint ahogy azt már megszokhattuk. Elől minden labdával Leot kerestük, de kapura nem és nem tudtunk rúgni az egész meccs folyamán. Talán, három-négy lehetőségünk ha akadt. Mindez azonban a rossz pályaviszonyok számlájára (is) írható. Maga a meccs felejtehető volt, felejtsük is el. Foglalkozzunk inkább a hazai szemtanúkkal (a szurkolók megnevezés ez esetben nem lett volna helytálló).

 

Számszerint, ha harmincan lehettek, már akkor is sokat mondunk. Erre egyik népszerű rigmusunk skandállásával utaltunk is. Két emlékezetes pillanat fűzhető a nevükhöz: az egyik a már megszokott csoportos magyargyalázás, a másik pedig füstbombáik meggyújtása a második félidő derekán. Tisztelt SFZ, újabb bizonyíték arra, milyen mércével is mérik kegyelmetek a DAC szurkolóit az összes többi csapat szurkolóival szemben. Tőlünk a beléptetéskor jó, hogy a kutyánk oltási bizonyítványának bemutatását nem kérték, de az, hogy a hazai szektor perceken keresztül füst- és szóbombázott, az úgy látszik rendben van. Ja, hogy a szögletzászlók hiánya miatt 3 percig állt a játék a meccs kezdetekor? A hazai szervezők ezt megússzák maximum egy ejnye-bejnyével, nekünk az ilyenért egy meccses stadionbezárás járt volna, rendezői hiányosságokra hivatkozva. Quo vadis, igazságszolgáltatás?

 

A hármas sípszó után ismét nagy volt az öröm táborunkban. A játékosok és a szurkolók egyaránt kitettek magukért. Az értékes egy pontot ünnepelve következhetett a Jani vezérelte meccs végi pacsizás és fiesta. Köszönjük fiúk az egy pontot!

 

A hazafelé vezető hosszú út nyogodtan zajlott; elfogytak a maradék szál kolbászok, kiürült a forralt boros termosz. Pataky Attila: Magyar nóta - összes, Gedeon bácsi és Cserhalmi Zsuzsa garantált jókedvet nyújtottak számunkra.

 

Jelenleg hatodikok vagyunk az élvonalban egy fordulóval az őszi idény vége előtt. Ha a Kassa kikapna jövő héten Zsolnán - aminek elég nagy a valószínűsége - mi pedig itthon megvernénk a máriatölgyesieket, akkor akár a negyedik-ötödik hely valamelyikén mehetnénk téli pihenőre. Egy év alatt mennyit változott a világ! Egy esztendeje még a harmadik vonalban küzdöttünk a feljutásért. De hol van már a tavalyi hó?

(Kiss Balázs, 2008.11.23.)