A SZURKOLÓ SZEMÉVEL: KISS BALÁZS kommentárja

Werner Lorant azt üzente, elfogyott a regimentje...

 

Egyszer egy sportriporter így kérdezte Hofi Gézát:

– Mondja művész úr, ön mennyit fut százon?

– Én? Hatvanat – felelte Hofi.

Hát valahogy így jártunk mi is: százon csak hatvanat bírtunk futni. Vagy talán még annyit sem. Szokták mondani, hogy a futball egyszerű sport. Na igen ám, de csak akkor, ha olyanok játszák, akik tudják is játszani a futballt. A nagy futball-lexikonok többsége úgy kezdődik, mint egy recept a szakácskönyvben: végy egy kapust. Első lépés teljesítve. De a többi hozzávaló a mi lexikonunkban sajnos olvashatatlanná vált, és odakozmáltunk rendesen.

 

Kezdjük talán az elején. Több, mint három hónapos hosszadalmas várakozás után március idusán végre útjára indult a labda hazai pályán is. Akik ott voltunk, utólag azt mondjuk, bárcsak ne láttuk volna. Az elején még minden jól indult: koszorúzás nemzeti hőseink emlékére, tévés meccs, kihangosított szurkolás, lovasparádé, zászlólengetők a kezdőkörben, helikopter, kabalasas, miegymás. A helikopter a DAC stadionban sokunkban kellemetlen emlékeket idézett fel, de mint szenzáció, valóban megérte. (Megérte? Gondolom, egy ilyen masina bérleti díja jó pár száz euróra rúg. Akkor lett volna valóban megható a helikopteres jelenet, ha a kabalafigura mellett azt az embert is elhozta volna a stadionba, aki legutoljára azt azzal volt kénytelen elhagyni. És nem önszántából. Lengyel Krisztiánról van szó.) Aztán, hogy a nagy csinnadratta után mi lett a folytatás? Ló... és estifény! Sajnos, a szó szoros értelmében véve. A szombati meccs értékelhetetlen, minősíthetetlen, pocsék volt. Mindegyik alakzatban egyaránt csődöt mondtunk. Semmivel sem igazolható az a közönyösség, amellyel a DAC vezetés megvált Pinte Attilától, és láss csodát, azoknak lett igazuk, akik kiálltak Attila mellett. Olyan volt nélküle a védelmünk, mint a szitává lőtt vár. Canossát járattak vele, de most ismét bebizonyosodott, mint ahogy az edzőmeccseken is, hogy nélküle gond lesz. Lett is. Mikor ébredünk fel már végre? Vagy nekünk újabb Mohács kell?

(Kiss Balázs, 2009.03.16.)