A SZURKOLÓ SZEMÉVEL: KISS BALÁZS kommentárja

„Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér?“

 

Mégha a fent idézett cím Arany Walesi bárdokjából drasztikusan túlzóan is hangzik, azt hiszem, mindenki megérti az utalást. Vér nem folyott péntek este (az ilyennek már a puszta gondolata is elítélendő), de „megöntözés“ az volt. Amolyan csallóközies, tojásos. És lám, meg is lett az eredménye, több, mint négy hónap után győzelemnek tapsolhattunk a stadionban.

 

Ugorjunk vissza az elejére. Szerda késő délután, gyönyörű, már-már nyári időjárás, az emberek nagy része már eljött a munkahelyéről, jól csúszik ilyenkor egy pofa sör, ráadásul meccs is van; mi kell még a boldogsághoz? Talán csak a győzelem hiányzik. Az a hőn áhított.

 

Két kérdés foglalkoztatta igazán a szurkolókat a stadion bejáratánál: megszerezzük-e a három pontot, és a pénteki események után lesz-e olyan buzdításban részük a játékosoknak, mint ahogy azt eddig megszokhatták. Az utóbbira elég korán választ kaphattunk. A pénteken még megvetett fiaink pályára lépésekor hatalmas tapsot kaptak, zúgott az ó-ó-ó-ó-ó a csapatunk, az előzetesen peddzegetett egységes szurkolói bojkottnak nyoma sem volt. Minden csoda három napig tart, mégha ezesetben csodáról aligha beszélhettünk péntek este.

 

Az első kérdés megválaszolására pedig állt előttünk kilencven perc. De nem is volt talán szükség arra, hogy a válaszra várva kivárjuk ezt a két félidőt. Már az első negyedóra után érezni lehetett, hogy ma máshogy játszunk, mint eddig a tavasz folyamán. Ha már Arannyal kezdtem a kommentárt, akkor maradva neves költőnknél, idéznék még tőle pár sort, melyek hűen tükrözik a játékosok tegnapi hozzáállását: „Előtted a küzdés, előtted a pálya, / Az erőtlen csügged, az erős megállja, / És tudod az erő micsoda? Akarat, / Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.“ Végre ez a szó párosult a játékunkkal: akarat. Németh Kriszti elszántsága, Hassan ügyes driblijei, Opoku elfutásai és N’lend harciassága mind arra utalnak, ezúttal akartuk a győzelmet. Ez érezhető volt a lelátón is.

 

Egy számomra érthetetlen dologra azonban mégis kitérnék. Lehet, hogy én vagyok nagyon maradi, és nem tudok egyik napról a másikra változtatni a véleményemen, de meg kell, hogy kérdezzem: Fiúk, was haben sie, zűrzavar? A szurkolók ugyanazon csoportja, akik pénteken még kardélre tűzték volna Lorantot, most piedesztára emelték volna nevének sokszori skandálásával. Hol itt a következetesség? Hiába, csuda dolgokra képes a futball. Ettől az intermezzotól eltekintve nagyon színvonalas volt ismét a szurkolás.

 

De kanyarodjunk vissza inkább a mérkőzéshez. Érezhető volt tehát az akarás, annak ellenére is, hogy az első félidő derekán hátrányba kerültünk. Az üresen hagyott eperjesi játékos gyönyörű labdát akasztott a bal vinklibe. Ennek ellenére nem törtünk meg, nem lett úrrá rajtunk a kapkodás, a hibától való félelem. Épp ellenkezőleg, higgadtak maradtunk, mert valami belső hang azt súgta számunkra, hogy megfordítjuk az állást. Talán ez volt a meccs legnagyobb pozitívuma: vesztes helyzetben is elhittük, hogy nyerhetünk. Nem éreztük ezt sem az Artmedia, sem a Zsolna, sem a Nyitra ellen. Akkor valahogy túl gyorsan feladtuk. Most nem. A játékosok talán tudatosították végre, mit is jelent számunkra a sárga-kék címer. Kiváltképp N’lenden látszott az igyekezet. Harcias volt, brusztolt és nem utolsó sorban használta a fejét, a szó átvitt és szoros értelmében is. Kétszer is. Szép volt Michel!

 

A második félidőben leült a játék, már-már magunkra húztuk az egyébként nem nagy ellenállást tanúsító eperjesieket. Ha a végén az éppen hogy csak kapu fölé szálló lövésük beakadt volna, szomorú szájízzel hagytuk volna el a lelátót, mert a döntetlen sehogy sem lett volna igazságos eredmény. A fociban viszont nincs se „ha“, se „volna“, így az eredmény is maradt 2:1 a javunkra.

 

Ami némi bosszankodásra ad okot, az Németh Kriszti piros lapja. Az odáig odaadóan, keményen küzdő Krisztián elvesztette a fejét, teljesen feleslegesen lökte fel ellenfelét. Nem is volt labdaközelben. Meggondolatlan tett volt tőle, amikor egyébként is ínséges időket élünk át a védelmünket illetően. Nem beszélve arról, hogy nagy valószínűséggel ki kell hagynia a tavasz két legnagyobb derbyjét is, emellett pedig ezres nagyságrendű büntetésre is számíthat a klubtól. Kár érte.

 

Elismerés jár annak az ötfős eperjesi csoportnak, akik annak ellenére, hogy hétköznapra esett a meccs, mégis elkísérték az ország másik pontjáról ilyen messzire a kedvenceiket. Az eperjesiek is hullámvölgyben vannak tavasszal. Vajon hazafelé megállnak valamelyik Tescoban tojásért?

 

Hétvégén itt a húsvét. Felkészültünk nagyszombatra? Na és a Nagyszombatra? Ha nyerni akarunk Pecze csapata ellen, tegnapi teljesítményünkre még egy lapáttal rá kell majd tennünk, hogy valóban elmondhassuk, feltámadtunk. Ehhez azonban úgyanúgy akarni kell majd, mint tegnap, és kiadni a parancsot: Fel! Támadás!

(Kiss Balázs, 2009.04.09.)