Szép munka (beszélgetés Radványi Mikivel)

 

Négy pont az utolsó két mérkőzésből. Az ellenfelek Zsolna és Slovan. És egy csapat, melynek az utolsó mérkőzésen nyújtott teljesítményére „untig“ elég, ha annyit mondunk: srácok, szép munka volt! Ennek a csapatnak az edzője Radványi Miki.

 

Miki, amikor utoljára beszéltünk, előttünk volt a szenyicei összecsapás. Ezt mondtad: látni akarod, ahogy négykézláb jönnek le játékosaid a pályáról. Három pontot akarsz, de van egy ellenfél, aki ugyanazt akarja... Sokan úgy érezték a meccs előtt, ha nem nyerünk, gond lesz, nagy gond. És mégsem lett...

„Nem lett. Azt hiszem azért nem lett gond, mert nemcsak a nézők, hanem a tulajdonosok is látták, itt egy csapat van kialakulóban. Míg Nyitra ellen az első félidő volt jó és utána erőnléti gondokkal küszködtünk, a Szenyice ellen már a második félidő is jó volt. Én elejétől kezdve azt mondtam, hogy nekem kell egy biztos kezű kapus. Annak ellenére, hogy ez a meccs nem a kapuson ment el, úgy gondolom, a második gól védhető volt. A mérkőzés után én is vártam, hogy szóba jön az edzőcsere, de nem így történt. Az elnök és az alelnök is látta, hogy kétszer felkeltünk a padlóról. Igaz, hogy harmadik alkalommal nem sikerült, de olyan helyzetből komolyabb csapatoknak sem sikerül a feltámadás. Ráadásul egy olyan csapatnak, amely csak két-három hete van együtt, ez nagy erőpróba. Ez a meccs a két középhátvéd óriási hibáin ment el. Szóval, a klubvezetők is látták, ez a meccs individuális hibákon ment el. A meccs után leültünk és beszéltünk, szóval túléltem...”

 

A következő meccsen Nagyszombat várt a csapatra. Ha emlékszel, mi a meccs előtt, bár mindenki az eperjesi „tizenhat pontos” meccsről beszélt, a nagyszombati meccs fontosságáról is beszélgettünk. Arról, hogy a Spartak ellen is van mit keresni.

„Nagyszombatban elejétől kezdve nyugodt voltam. Tudtam, hogy nincs vesztenivalónk és a csapatban is éreztem az elszántságot. Az elkerülhető gól ellenére, mert Daninak a labdát le kellett volna húzni az ötösön. Viszont a gól után Dani megfogta a csapatot. A bírókat nem szokom minősíteni, de amilyen tizenegyest fújt ellenünk, hát... Éreztem, hogy a csapatban van tartás. Számomra a legnagyobb pozitívum az volt, hogy erőnlétileg a második félidőben felülmúltuk azt a csapatot, amelyet én ilyen szempontból a CL legjobban felkészített csapatának tartottam. És a végén, ahogy mondani szokás, a bátornak kedvezett a szerencse... Igen, Nagyszombatban először éreztem a pályán is a csapat mentális erejét.”

 

Mi volt a meccs fordulópontja?

„Amikor Dani megfogta a tizenegyest. Mindenképpen, mert ha megkaptuk volna a második gólt, akkor vége. Egy kihagyott tizenegyes többnyire fordulópont. Aki kihagyja, azt visszafogja, és aki ellen kihagyják, azoknak szárnyakat ad. A tizenegyes után lehetett látni, hogy voltak jó kontráink és hamarabb is kiegyenlíthettünk volna. Annak idején Škorpil edző azt mondta nekem, hogy akkor a leghatékonyabb gólt rúgni, amikor az ellenfél már nem tud rá válaszolni. Megtörtént...”

 

A következő napokban, amikor elemezted a meccset, mit tartottál a legnagyobb előrelépésnek? Amire a következő csatákra gond nélkül számíthattál.

„Azt hiszem, hogy a csapat defenzívája. Nem csak a hátvédsor, hanem a csapat defenzívája. Ez már olyan volt, amilyet az elejétől elvártam, amilyenre törekedtem. Amin a mai napig dolgozni kell, az a helyzetek kihasználása. A támadások effektívebb befejezése. Ott lapulnak ma a legnagyobb gondjaink.”

 

Ezt láttuk az eperjesi meccsen, de szinte ordított és nagyon kirívó volt Máriatölgyesen is.

„Ott végképp, igen.”

 

Ha az eperjesi meccsről beszélünk, én kezdeném a Bognár Zolival. Tudjuk, hogy annó foglakoztál vele, gyurmáltad...

„Én úgy érzem, hogy az edzői pályafutásom legnehezebb mérkőzése volt. Ez amolyan ki-ki csata volt Pivarníkkal. Két egypontos edző... Eperjes nagyon jól játszott, a látottak szerint a legjobb teljesítményüket ebben a szezonban nálunk nyújtották. Persze, volt rá területük, mi nagy nyomás alatt voltunk és a játékosaink túl voltak motiválva, sokszor fejetlenül mentek előre és ezzel üres területet hagytak a védőink előtt, amit a vendégek sokszor kihasználtak. Bognár Zoli? Nem nagyon értem, hogy most miért nem játszik. Ezen a mérkőzésen csapata legjobbjai közé tartozott. Még egyszer mondom, sajnálom, hogy nincs itt, mert nekem egy gonddal kevesebb lenne. Eperjesen is bebizonyította, hogy jó csatárról van szó, gondolom pechjére vált az edzői csere.”

 

A győzelem után egy kicsit fellélegezhetett a csapat. A következő meccs Máriatölgyesen volt és sokan várták, hogy nyerünk. A játék alapján a második félidőben azt láttuk, amit elképzeltünk, de az eredmény - kikaptunk. Nézőként is nehéz volt megemészteni ezt a meccset. Neked hogy sikerült?

„Én ebből a KO-ból két napig ébredeztem. Ez a legrosszabb dolog, amikor az edző ilyen meccset veszít el. Szakmailag úgy éreztem, mi edzők hibát nem követtünk el, a csapat jól volt összerakva. Azt hiszem, hogy az elején a csapat kicsit lebecsülte az ellenfelet. Kaptunk is két pofont. A tizenegyesről nem akarok beszélni, mert minden másik meccsen van ellenünk egy vitatható büntető rúgás... Félidő után, teljes offenzívára váltottam, mindenképp meg akartam fordítani a meccset. A játékosok is érezték, hogy jobbak, mint a Máriatölgyes, de vannak ilyen peches meccsek, ahol rúgsz két kapufát vagy nyolc olyan gólhelyzetet hagysz ki, amilyet, ha a kocsmából kihurimpálok egy részeg embert, lehet, hogy rúgott volna belőle két gólt... Ötösön, gólvonalon ment át sokszor a labda és a pályán volt három csatárom, akik közül egyik sem tudott odaérni. Vagy mellé, fölé rúgták a labdát. Ez volt a legfájóbb vereség az összes közül, mert ez olyan meccs volt, melyet meg kellet volna nyerni.”

 

Milyen volt a hangulat a következő napokban? Mi volt az, amit változtattál, mert egy újabb idegenbeli mérkőzés várt rád?

„Egy fontos dolog. A két meccs között volt az a kéthetes szünet, amelyről beszéltünk az első interjúban is. Az volt az az idő, amikor egy-két játékost erőnlétileg helyre lehet hozni. Azóta például Struhár válogatott formában játszik. Egy kicsit maradjunk példának ennél a játékosnál. Amikor Struhár Magyarországról ide jött - amúgy szerintem Magyarországon a felét sem edzenek a játékosok, mint ebben a bajnokságban - elkezdett rendesen edzeni és hullámvölgybe került, fáradt volt. Ez miatt nézett ki kezdetben a teljesítménye úgy, ahogy kinézett. Fejespárharcokat vesztett sorozatosan, pedig én úgy ismertem, hogy ő a fejespárharcok királya. Most már megint az. Két hét után, erőnlétileg a csapatot olyan szintre sikerült pofozni, amilyet a Corgoň liga követel. Az aranyosmaróti taktikát átalakítottuk. Máriatölgyes ellen győzelemre akartunk játszani, két csatárral és magasabbra tettem a védekezést, ami tulajdonképpen sikeres is volt. Aranyosmaróton visszább álltunk, kontrákra akartam játszani. Harsányi Zoli egy tipikus kontra játékos, és ha jobban odafigyel, már az első félidőben rúg három gólt. Hálaistennek végül rúgott a 83. percben... Ez egy nagyon fontos gól volt. Ezen a meccsen taktikailag a védelem és a defenzíva már nagyon jól működött és mondom, úgy játszottunk, ahogy elképzeltük. Kontrákra és ez be is jött.”

 

Szerintem az első hét mérkőzésen a védelem volt a csapat legsebezhetőbb pontja. Ettől a meccstől viszont a védelem a csapat pillére lett. És ehhez az is hozzátartozik, hogy a védelem pillére, Struhár, kezd nem csak a csapat legjobbja lenni, hanem a mezőny legjobbja is.

„Igen, ehhez még hozzáteszem, a második fontos dolog az volt, hogy Konečnýt baloldalra tettem. Nem gyors játékos, de jól védi a területet, pozíciót és tökéletesen le tudta zárni a baloldalt. A Hrabáč - Struhár kettős nagyon jól kiegésziti egymást. A jobb oldalra volt több alternatívám, tehát a baloldal volt háklis.”

 

Még egy észrevételem volt az aranyosmaróti meccsen. Ezen a meccsen mintha már teljesen kontrollod alatt lettek volna a történtek?

„Igen. Szerintem minden edzőnek erre van szüksége. Igazad van, ez volt az a meccs, amelytől már máshogy érzem magam a padon. Teljesen normális dolog az újonc edzőknél, hogy hoznak olyan döntést, mely nem hiba, de lehetne másként is dönteni. Ez tényleg az a meccs volt, ahol nem csak nekünk edzőknek, de a csapatnak is már a kezében volt a meccs. Úgy is éreztem a meccs végén. Szerintem ettől a meccstől a kassai is a mi rézsiánkba volt és bizonyos szinten a zsolnai is. Kassa ellen már éreztem olyat is, hogy nem kaphatunk gólt. Nyugodt voltam, mert tudtam, hogy rúgunk gólt. Mert helyzeteink lesznek. Persze, ebben közrejátszott, hogy végre két hónap után sikerült idehozni Kováčot. Annak idején Kováč időt kért, mert szét volt neki dolgozva külföld. Aranyosmaróton találkoztunk vele személyesen és meg is egyeztek az alelnökkel. A kassai meccs után éreztem, hogy végre van egy jó defenzíva és van egy biztos pont mögötte.”

 

A Kassai meccs után jött Zsolna. Zsolna jobb csapat, de... Hm... Szerintem, taktikailag félvállra fektetted a Hapalt...

„Hm... (nevetés) Talán. Számomra az volt a legjobb az utolsó negyedórában, mikor láttam milyen tanácstalan. Persze, ez csak részlet siker, előttünk van még rengeteg meccs, de nekem nagyon jó érzés volt látni, hogy nem tud mit kezdeni az egésszel... Más. Amikor ide hoztam a Matůšt, mindenki azt várta, hogy egy gólvágót hoztam ide. Matůš egy csapatember, akit több poszton tudok használni, legjobban a mostani posztján, visszahúzódó csatárként, aki labdát tud adni, meg tudja szerezni, tartani, és tud ütközni. Zsolna ezzel nem számolt, azt gondolták, hogy 4-4-2-es felállással, két klasszikus csatárral rukkolunk ki. Ezzel leptük meg őket. Matůš viszont visszajárt segíteni a középpályásoknak. Másik dolog. Győztes típusú játékosaim vannak. Elolvastam egy pár nyilatkozatot a meccs után, megjelent olyan vélemény is, hogy rontottuk a focit. Hm... Azt hiszem, hogy ez nem olyan egyértelmű. Mondok egy példát. Vlado Weiss, akire én felnézek, annak idején úgy jutott tovább a Partizánon, hogy kapura se rúgtak, de a csoportban jó eredményeket értek el. Ez a taktikán múlik. Ha van egy olyan játékosod, mint nekem Harsányi illetve Gašparík, akik el tudnak menni kontrákba és van olyan védelmed, mint nekem, akkor simán nyerheted a meccseket „nullegyre”. Ha minden fegyelmezetten működik. Jelenleg olyan csapatom van, amellyel játszatom az offenzív játékot, de nincs olyan befejező csatárom, aki a tizenhatoson belül berugdalná a helyzeteket. Olyan Rák Róbi tipus. Ha a csapat a helyzeteket sorozatosan elpuskázza, az egy demotivaló momentum lehet. Ha viszont visszahúzódunk és átadjuk a területet, akkor kihasználhatom Gašparíkot és Harsányit. Már Aranyosmaróton áttértem erre a taktikára, tulajdonképpen meccs előtt egész héten ezen dolgoztunk. Nem nyomtuk fel annyira a védekezést, visszább jöttünk és akkor nagyobb terület maradt mindkettőnek. Máriatölgyesen figyeltem meg, hogy az első félidőben volt két-három olyan szituációnk, mikor visszább húzódtunk és hosszú labdák után láttam, ez kell a Zolinak. Zoli kombinációba nem való. Nem az a tipikus tizenhatosba való befejező csatár, ő kontracsatár. Nekem az szerint kell elkészíteni a taktikát, amilyen tipusú játékosaim vannak. A Helísek féle „szélen lefutok és beadok” játékot nem lehet praktizálni, mert a tizenhatosba nincs „Kalapács”, aki bevágja a labdát a hálóba.”

 

Zsolna. A következő fordulópont. A zsolnai meccs után a nézők is elhitték, hogy ha a játékosokon és az edzőkön múlik, ez a csapat nem kiesőjelölt.

„Nekem ugyanaz az érzésem, hogy a zsolnai meccs után hitték el... Addig azt hitték, jó, van egy edző, kész, vége, de azóta érzem én is, hogy respekttel kezdenek velem beszélni. Ez mindig így van. Egy fiatal edzőnek kell egy ilyen nagy eredmény. És az volt a jó, hogy ezt még tudtuk „überelni”. Németh Krisztivel pont erről beszéltünk.”

 

Igen, a Slovan volt az az „überelés”. Nehéz volt a játékosokkal dolgozni? Hektikus hét lehetett...

„Az egész hét fura volt, mert a játékosok nagy része azért is jött ide, mert tudták milyen hangulatot tudnak teremteni az itteni nézők. Erre a meccsre vártak, tudták, hogy Szerdahelynek ez egy presztízs meccs. A zsolnai meccs után tudták, hogy ez a stadion tele lesz, hisz pontot hoztunk a bajnoktól. Látták az egész heti érdeklődést. Legrosszabb az egészben az volt, hogy egész héten az volt a duma, hogy nézők nélkül vagy velük. Ez nem jó, mert az edzésre kell koncentrálni és a szombati meccsre. Amikor pénteken kiderült, hogy nézők nélkül játszunk, az edzésen láttam a csalódást a csapatban. De áttették ezen magukat. Szombaton, amikor kimentek és látták az embereket a stadionon kívül... azt hiszem, hogy ez a momentum nagyon segített. Próbáltuk mi is „tüzelni” őket a meccs előtt. Végül sokkal jobban fel voltak tüzelve, agresszívabbak és gyorsabbak voltak, mint a Slovan játékosai, akik véleményem szerint ide jöttek és azt hitték, hogy nézők nélkül adnak a DAC-nak egy négyest és nyugodtan hazamehetnek. Megleptük őket. Ugyanazzal a taktikával, mint a Zsolnát. Láttam a Slovan utolsó öt meccsét és egyértelmű, hogy a Slovannak van a legjobb középpályája, nincs miről beszélni. Sőt, ott a Halenár - Šebo duó. Betömörítettük a középpályát és nyertük a párharcokat. Optikai fölényük volt, de minden percben benne voltak a játékban a kontralehetőségeink.”

 

Én erre a meccsre azt mondanám, hogy így kell játszani és nyerni egy jobb csapat ellen. Nekem nagyon tetszett, hogy amikor megkaptuk a gólt, egy pillanatra sem láttam azt, hogy bepánikolt volna a csapat vagy fejetlen vabank focit kezdtünk volna játszani.

„Félidőben azt mondtam, hogy ha kapunk gólt, azzal nem vesztettük el a meccset és pont az, amit mondtál, hogy nem nyitottunk fejetlenül. Miután kielemeztük a Slovant tudtam, hogy meg lehet őket fogni a standard szituációknál. Ez sikerült is és a másik gól az már hab volt a tortán. De, mondom, félidőben arra figyelmeztettem a csapatot, ha gólt kapunk, semmi fejetlen kitámadás, mint ahogy tulajdonképpen a Slovan tette a végén. Fontos momentum volt, hogy rögtön jött a válaszunk a kapott gólra. És az, hogy a csapatnak van belső ereje, tartása.”

 

Ezt láttam egy konkrét szituáción. Amikor Halimi elhagyta a pozicióját - amelyre Kováč küldte őt a szögletnél - és elkezdett vitatkozni a játékvezetővel. Kováč fogta őt és szóról-szóra, visszatette őt az ötös vonalra. Lehet, hogy tavaly ebből komoly konfliktus lett volna. Ma a Halimi szó nélkül szótfogadott...

„Minden taktikai értekezleten elmondom, hogy a legfontosabb dolog, egy labdarúgónak kell, hogy legyen önkritikája. Másik dolog, csapattárs respektálása. Úgy veszítünk, mint egy csapat és úgy nyerünk, mint egy csapat. Nekem nem kell tíz egyéniség, hanem egy csapat. Igen, ez a szituáció tavaly úgy végződött volna, hogy megsértődik az illető... Másik dolog, Kováč megengedheti magának. Mindenki tisztában van azzal, hogy honnan jött. Minden játékosnak az álma lenne az Olimpiakosz Pireuszba játszani. Ő egy világhirű csapatból jött. Mindenki tudja, hogy ez mit jelent. Valamit már letett az asztalra. Ha ő ezt mondja, akkor ez van. Novota után jó, hogy van kapus, akinek ugyanúgy szava van. Ez nagyon fontos dolog.“

 

Zsolna és Slovan. Két meccsből négy pont. Gondoltad volna a szezon elején?

„Az embernek hinnie kell magában, a munkájában. Perszehogy, amikor mentünk Besztercebányára, akkor ilyen meg se fordult a fejemben. De miután végül idejöttek, akiket ide akartam hozni és jött Kováč is, ezután kezdtem bizakodni, hogy ez a csapat képes mindenkit megverni a CL-ben. Ezek nem közhelyek, frázisok, hanem tények. A fociban mindig a tények döntenek. Ráadásul, ezeket a játékosokat az is motiválja, ha olvassák az újságokban, miként beszélnek róluk. Eldobni való csapat stb... Slovan meccs előtt azt irták, hogy 1-4 és a zsolnaira 5-0. Ez is motiválta őket, mert a csapatban vannak játékosok, akik már valamit átugráltak.”

 

Eltelt a liga első harmada, szerintem tizenegy kör alatt többet éltél át, mint más edző egész év alatt. Mi az, amit az első harmad után nagy betűkkel írsz fel, mi hasznosat tanultál, tapasztaltál?

„Kemény munkával és egy kis szerencsével sok mindent el lehet érni, ha az emberrel türelmesek. Ez nem csak a focira érvényes. Örülök, hogy kitartottam az mellett, amit jónak láttam és nem hagytam magamnak belebeszélni. Németh Kriszti az asszisztensem, ő az az ember, akivel leülök és beszélek, de a végső döntés az enyém. Az én fejem pottyan, ha... Meccs előtt és meccs után rengeteg a tanács mindenkitől, de meccs közben a főedző magára marad. Ha a meccs rossz, akkor mindenki rá mutogat. Örülök, hogy megtartottam azt az irányt, vonalat, amelytől nem mentem el. Ez a vonal tulajdonképpen engem bizonyított. Nem volt könnyű, négy forduló után pont nélkül, és amit mondtam neked is, olyan hangok voltak, hogy mit akar ez edzeni... A nagyszombati meccstől elkezdődött egy sorozat, amely engem bizonyított, hogy amit csinálunk, azt jól csináljuk. Erre a csapatra már senki se mondhatja, hogy nincs ereje. Ez a csapat felállt a Slovan, Aranyosmarót, Nagyszombat és Eperjes ellen 0:1-ről. Minden csapat ellen 95 percet bírunk futni. Kemény munkával elértük azt, amit akartunk. Vannak visszajelzések a játékosoktól, hogy hosszú idő után élvezik és szórakoztatja őket a foci. Ezt nagyon jó hallani.”

 

Jó munkát kívánok és egy következő mérkőzés-csomag után újból találkozhatnánk.

„Jó, rendben.”

 

Remélem, hogy hasonló meccsek, illetve eredmények után. Köszönöm a beszélgetést.

„Bízok benne. És én is köszönöm.”

 

Elég turbulens időszakot élünk. Már ami a DAC-ot illeti. Benne van a pakliban, hogy hétvégén megint zártkapus meccs lesz. Több mint valószínű. És csak reméljük és fohászkodunk, hogy a játékosok egy bizonyos téren kielégültek legyenek... Reméljük.

 

Kevés biztos dolog van, talán ez a kevés közül: Van egy csapat, edző és segédjei, akik szép munkát végeztek el, és ahogy egy elismert szakértő Milan Lešický mondta, ők kihozták a csapatot a legrosszabból. Ezt így kell folytatni. De a többi már nem az ő dolguk, hatáskörük.

(Tibor Poór, 2010. október 12.)