Exkluzív interjú a DAC edzőpárosával

Mikulás (Miki) és a keresztény (Krisztián) - 1. rész

 

A DAC edzőpárosa: Radványi Miklós (jobról) és jobb keze, Németh Krisztián

Az interjú napján havazott. Stílusos köszöntésnek aznap a „Hahó” számított. A Fortune panzió két foci-megszállottal lett gazdagabb. Illetve, hárommal. Illetve tízzel. Illetve hússzal. Illetve, egy rakás foci-megszállottal. Miközben zajlott az interjúnk, egymás után jöttek a járási klubok és a járási fociszövetség emberei. Gondolom, évzáró „összeütközésük” volt. Szerintem aznap a panzió falai hülyére hallgatták magukat a foci témával. Mi is hozzájárultunk egy kis focidumával. Ezt a focidumát a hetekben három részben olvashatják...

 

Miki, már megszoktuk, hogy az interjúnknál mindig egy kupac mérkőzést boncolgatunk-elemezgetünk. A Slovan meccs volt az utolsó, úgyhogy ma a Besztercebányával vívott hazai meccs lesz a rajt. Próbáljuk meg úgy, hogy egyik meccsnél te kezded és a másiknál Kriszti.

Miki: „A Slovan meccs után, azt hiszem, ahogy a közvélemény úgy a szakemberek is már jobban és többet foglalkoztak csapatunkkal. A Zsolna- és a Slovan-siker után sokan azt hitték, hogy megesszük a Besztercét, de elfelejtették, hogy egy jó csapatról van szó. Nem véletlenül voltak tavaly harmadikok. Markora beszélhetnek akármit, egy nagyon jó edző és nagyon jól felkészült ránk. Ennek ellenére azt hiszem, hogy ezt a meccset is megnyerhettük volna. Az első huszonöt percben volt három-négy olyan ziccerünk, amelyeket be kellett volna rúgni. A második félidő már arról szólt, hogy mindketten a biztonságra játszottunk, mindkét csapat nagyon taktikus volt. Szerintem a besztercei az egyik legjobb csapat volt, aki nálunk játszott. Éretten játszottak, kitűnően lezárták a széleket és remekül visszaálltak.”

 

Krisztián, a második hozzászólás legyen egy úgynevezett oponentúra, rendben?

Krisztián: „Rendben. Ha nem is a hibákat, de én kiemelném a negatívumot. A csapatban a jó eredmények után volt egy egészséges önbizalom. Éreztem az edzéseken, hogy nincs elszállva a gárda, a földön jár, és nagyon jól mennek az edzések. A srácok szinte haraptak az edzéseken. De! Meccs előtt az volt az érzésem, hogy meg tudjuk oldani a Besztercét is. Kezembe került a csapatok összeállítása. Akkor megütötte a szememet a két cserepad erőssége. Ha jól emlékszem, az ő cserepadjuk olyan nevekből állt, mint például Uškovič, Pančík... Egyszóval - jobb a cserepadjuk. Éreztük is a Mikivel, hogy ebből problémáink lehetnek. Nem kaptunk ki, viszont nem tudtunk pluszt hozzáadni vagy a szükséges cserét bevetni. Ez a dolog hasonlóképpen visszaütött más mérkőzésen is, például Eperjesen vagy az utolsó őszi meccsen.”

Miki: „Beszterce ellen Marko a végén feltette Uškovičot, tehát Marko győzni jött ide. Az egy jel volt. Lehet, hogy kicsit elaltatott minket az elején. Azzal, hogy engedtek minket játszani.”

 

Amikor Peťo Struhárral csináltam az interjút, erröl a meccsről elég sokáig beszéltünk. Ezen a meccsen talán leglátványosabban ütközött a szakértői vélemény a szurkolóival. Véleményem szerint ezen a meccsen egy tipikus olaszos focit láttunk sok oldalpasszal, mely nincs ínyére-ízére a szerdahelyi nézőknek. Szakértői szemmel viszont lehet, hogy egy minta meccs volt, amellyel kapcsolatban órákig lehet elemezni a taktikai húzásokat. Szerintem Besztercebányán lehet, hogy elmegy egy ilyen meccs, de Szerdahelyen ez nem smakkol a nézőknek. És bevallom, nézőként elemezve, nekem sem...

Krisztián: „Igen, kommentárban írtál olyasmit, hogy szurkolói szemmel illetve szakértői szemmel nézve, még „Matůš taktikáról”...”

 

Azt úgy gondoltam, hogy Matůšsal megleptük az ellenfeleket kint és az erős ellenfeleket a hazai meccseken, de nem biztos, hogy ugyanaz bejön a gyengébb és védekező csapatok ellen. Nyitra ellen hogy volt ez?

Miki: „Mindig abból kell kiindulni, hogy kivel játszok. Zsolna, Slovan, Nagyszombat, Beszterce - ez egy csoport, erős csoport. Nyitrán Lukášnak hagytuk a pozíciót, melynél visszahúzódik. Tulajdonképpen Szlovákiában rajtunk kívül talán senki nem játszik már két csatárra. Máriatölgyes egyre sem játszik. Sokáig... Így kell elképzelni: ha Lukášsal játszunk, ő akkor húzódik vissza, ha elveszik tőlünk a labdát, csak akkor. Ha nálunk a labda, Lukášnak a másik csatár előtt kell lennie. Amikor Lukáš sérült volt, nagy meglepetésemre az említett dolgokat Harsányi nagyon jól csinálta. Abból kell kiindulnod, hogy milyen játékosaid vannak. És Filonak például sajnos csak ötven percre van ereje. Akármit csinálunk... Nyitrán is ezt játszottuk, de ott jobban kijött, mert Nyitra nincs olyan szinten, mint a Beszterce, aki ellen ugyanezt nagyon nehéz volt praktizálni.”

 

Persze, tudom, hogy nehéz volt, de ahogy mondtam, a néző szempontjából nem volt érdekes, mert volt olyan húsz perc, amilyet az olasz bajnokságban láthatunk. Percekig csak jobbról balra és vissza ment a labda...

Miki: „Biztos. Így van. Az én szempontomból még egy dolog. Ezen a meccsen éreztem, hogy ez a csapat egy kollektíva, nagyon kompakt és nagyon jól vissza tud állni. De, ahogy te mondtad, Besztercén lehet így játszani, de Szerdahelyen erre a nézők nem vevők. Ez így van, ezek a tények.”

 

Nyitra. Nekem ez a meccs főleg a második félidő miatt tetszett. És főleg a néző szempontjából. Jó, lehet az ellenfél ereje is hozzájárult, de... Ez kit érdekel?

Krisztián: „Természetesen. Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a legfelsőbb osztályban vagyunk, tehát az ellenfél ereje azt az erőt képviseli, amit elvárhatunk egy elsőligás csapattól. Úgyhogy a győzelem értékét semmiképp nem csökkenti az, hogy milyen csapat ellen arattuk, és végképp nem kell magyarázkodnunk, hogy ki ellen arattuk a győzelmünket. Amint mondtam előbb is, láttuk, ahogy dolgoztak a srácok a héten. Olyan gyerekekről van itt szó, akik meggyőzhetőek voltak és hittek abban, hogy érdemes belevágni a nehéz munkába. Dolgozni akartak magukon és nyerni akartak meccsről meccsre. A besztercei döntetlen kicsit csalódásszerű volt egy Slovan verés után. Ezért Nyitrán meg akarták mutatni az erejüket és a tudásukat. Főleg miután hallották, és mi is beszéltünk róla velük, hogy sok néző fog minket elkísérni. Azon a mérkőzésen nagyon jó volt együtt a Filo és a Lukáš. Talán csak az első félidő első és utolsó öt perce nem ült. De azon kívül én két vadállatot láttam, akik megették a hátvédeket... A csapat jó időben, jó helyen volt. Az említett öt perces időszakon kívül nagy tempót diktáltunk. Azt hiszem Hodúr jelentette ki azt, hogy az ő csapata erőnlétileg a legjobb csapat, legalábbis a szezon elején. A második félidőben már szinte kérték le magukat a pályáról.”

Miki: „Ha ezt a meccset taktikailag nézzük, akkor öt perc alatt volt annyi taktikai hiba, amennyi nem volt Beszterce ellen az egész meccsen. Épp az végett, hogy a csapat elhitte, hogy annyira jó. És mindenki ment. Ez a foci „csúnyasága”, hogy ha akkor gólt kapunk, elúszik a meccs. Rák száz százalékos helyzete... Az első félidő utolsó öt percében taktikailag teljesen elmentünk... Főleg Obert és Konečný. Szakmai szemmel nézve, összességében, ezen a meccsen volt öt rossz perc és ezen az öt percen elmehetett volna az egész meccs. Beszterce ellen volt kilencven perc, amelyből huszonöt fantasztikus volt és a többi szakmailag kitűnő. Ha megnézte volna egy olasz edző, azt mondja: „Ezt így kell játszani!”. Hogy a nézőknek nem szép, illetve nem tetszett? Én ezt elismerem, de nekünk akkor már arra is kellett játszani, hogy ne kapjunk gólt.”

 

Miki, a meccs nem öt percből áll, hanem kilencvenből és ti ezt a nyitrai kilencven percet megnyertétek, ráadásul volt egy gyönyörű második félidő...

Miki: „Ez így van, ez igaz.”

 

Akkor most próbálj így gondolni a Nyitrai meccsre. Így milyen emlékeid vannak róla?

Miki: „Ahogy te is mondtad, az egyik legjobb teljesítményünk volt. Előtte és utána is volt egy-egy jó félidőnk, de itt volt nyolcvanöt percünk. Ezen a meccsen kijött a csapaton az önbizalom. Meglátszott az, hogy itt mi vagyunk az urak. Az ellenfélnél lehetett Hodúr vagy Rák, de a pályán Hílek, Filo, Matůš és Struhár volt az úr.”

 

Rózsahegy.

Miki: „Most mondhatnám azt, hogy mivel 3:0 lett a végeredmény, a legjobb hazai meccs volt, de ez nem lenne igaz. Egyszerűen tudtuk azt játszani, amit akartunk. Időben rúgtuk az első gólt és a második játékrészben már az történt, amit mi akartunk és amit a félidőben megbeszéltünk. Visszaléptünk és megettük őket kontrákban. Ez a játékstílus nekünk nagyon ül, mert olyan játékosokkal, mint a Harsányi és Helísek, gyorsaságban kevesen veszik fel a versenyt. Ha visszagondolok a hazai meccsekre, a java részét meg kellett volna nyerni három góllal. És ezen a meccsen végre ilyen téren is megtört a jég. Lehet, hogy nem volt olyan sziporkázó a játék, de ez azért volt, mert a második félidőben főleg taktikailag vertük meg őket. Én az első perctől éreztem, hogy ezt a meccset hozzuk. Jöhet az oponentúra.” (nevetés)

Krisztián:“Nehéz valamit kifogásolni ezen a meccsen. Az eredmény önmagáért beszél...” (nevetés)

 

Akkor térjünk rá a szenyicei meccsre.

Krisztián: „Két félidő volt az egész szezonban, amelyen kiborultam én is, meg... hát kiborultunk. Teljesen maga alatt játszott a csapat. Voltak azelőtt is öt perces problémák, helyezkedési problémák a védelemben. Előfordult, hogy kicsit lassabban tolódtunk, de a következő akciókban már ott voltunk. De Szenyicén „hozni tudtuk” a hibákat negyvenöt percen keresztül... Lehet, hogy egy ilyen első félidő a tavaszi szezonban meg sem ütötte volna a szemét senkinek, de ennél a csapatnál - ahogy összeállt ez a gárda, ahogy dolgoznak az edzésen - most, az őszi szezonban igen. Ilyen katasztrofális első félidőt, mint Szenyicén, ilyet csak Máriatölgyesen láttam. Nem mentek a bebiztosítások, és ha nincs szerencsénk, kaptunk volna még egy gólt. A csatársor is passzív volt, ugyanúgy mint Máriatölgyesen. Két erős csatár, aki nem tudta megtartani a labdát. A középpálya nem kikényszerített hibákat csinált. A félidőben volt érvelés is és asztalra ütés is. Mindezek mellett a csapat erőssége: nem akárhol, hanem egy Slovant verő Szenyicénél ki tudtak menni egy második félidőre és azt mondták, hogy az első félidő, azok nem mi voltunk. És teljesen átvették az irányítást és megint olyan tempót tudtak diktálni, amelyben benne volt a győzelem.”

Miki: „A mieink meglepődtek, hogy a Szenyice is tud focizni... Hét meccsen nem kaptunk ki és azt hitték, hogy most mindenki lefekszik előttünk. Ez nem így működik. Az első félidőben meglepődtünk azon, hogy a szenyiceiek milyen agresszívak. Az volt a szerencsénk, hogy csak egy gólt kaptunk. Ugyanúgy elmehetett volna ez a meccs, mint Máriatölgyesen. Az első félidőben két játékos volt, aki mert valamit csinálni a labdával. Hílek és Gašparík. A többi félt. Azt viszont nem mondanám, hogy a félidőben valamit nagyon magyarázni kellett volna a játékosoknak. Te is ott voltál a sajtótájékoztatón a meccs után, emlékszel, ott feltették nekem a kérdést, hogy mit csináltam a játékosokkal a félidőben...”

 

Igen, emlékszem.

Miki: „Azt mondtam, hogy vannak olyan intelligensek ezek a játékosok, hogy nem kell kiabálni velük. Megkérdeztem tőlük, hogy mitől félnek, miért félnek focizni. Ebben a csapatban van olyan belső tartás és vannak olyan játékosok, hogy egymás között megbeszélik: Ez mi? A második félidőben elkezdtünk pontosabban játszani és akkor már tudtam, hogy azt az egy gólt be tudjuk hozni, sőt. Igen, ki is kaphattunk volna a Diviš helyzeténél, de a N‘Kendo helyzete...”

 

A múltkori interjú során megfeletkeztem egy meccsről. Szlovák kupa - Ligetfalu.

Miki: „Pont jókor jött ez a pofon. Minden rosszban van valami jó. Megvertük a Kassát és azt hittük, vagyis azt hitték a játékosok... Mi úgy készítettük fel a gárdát, hogy a Ligetfalu nem fogja magát megverni, azt nekünk kell megtenni. Jól is kezdődött a meccs. Vezettünk, csakhogy utána kaptunk a 45. percben olyan gólt... Struhár talán életében több olyan hibát már nem követ el. A focit nem lehet átverni. Kapsz egy pofont és utána futsz az eredményért. Ez olyan tipikus meccs volt, amikor egy elsőligás csapat kicsit lebecsüli a második ligást. Nem nagyon, kicsit. És kap két pofont, melyből nem tud felkelni. Játszhattunk volna reggelig, gólt nem rúgtunk volna. Még egyszer mondom, lehet, hogy jól jött a pofon, mert utána pontot raboltunk Zsolnán. Sokan azt mondták, megnyerhettük volna a kupát, de én realista vagyok.”

 

Most megkérdezném, lehetett volna bírni ilyen szűk kerettel a kupameccseket? Mennyi pontunk lenne, ha kupát is játszanánk?

Miki: „Túl szűk a keretünk, hogy két frontot álljunk. Ez kijött az utolsó két meccsen is. Hm... Lehet, hogy négy-öt ponttal kevesebb lenne.”

Krisztián: „Ismerjük ezt a focistagondolkodást. Voltunk megnézni az ellenfelet, hogy tényleg ne becsüljék le őket, tehát nem vettük félvállra, az biztos. De már a bemelegítésnél láttam, hogy gond van. Próbáltam plusz dolgokkal felrázni a bandát. Ez az egyik dolog. A másik a cserepad, és amiről beszéltem az elején. Két fronton, ha sikeres akarsz lenni, nem tudsz tizenöt emberrel helytállni.”

Miki: „Még egy dolog. A kassai meccs még nagyon bennünk volt. Fizikailag és pszichikailag is. Nem voltunk még olyan szinten, hogy tudjunk angol heteket játszani, emlékezz vissza. Talán most hülyeséget mondok: Lehet jó volt, hogy kiestünk. Mert tudtunk készülni arra, amire kellett készülni. És megjöttek az eredmények.”

 

Értem. Nagyszombat.

Krisztián: „Ünnep. DAC-Slovan és DAC-Nagyszombat, mindkét meccs Szerdahelyen ünnepet jelent. Hála elsősorban a mi közönségünknek, de azért hála bizonyos részben a nagyszombatiaknak is. Már csak azért is, mert Nagyszombat, Szerdahelyhez hasonlóan, fociváros, ott is nagyon sok embert mozgósít a foci. Komoly szurkolótáboruk van, jó csapatuk van, tradíciója van a klubnak. Természetesen plusz az a specifikum, hogy Nagyszombat a megye székhelye. Patinás edzőjük van, aki tényleg jó gárdát szedett össze. Mikit edzette, én serdülő csapatban játszottam akkoriban. Emlékszem rá, nagyon „éles” edző volt már akkor. Egy generalissimus... Szóval, ilyen edzővel érkezett ide a Nagyszombat, és amit mondtam neked múltkor, a közönség Slovan- és Nagyszombat-verést akart látni. A Slovan meccs nézők nélkül volt. Talán azért is lehetett egész héten annyira érezni a feszültséget az öltözőben, mert tudták, hogy erre a mérkőzésre sok néző fog kijönni. Parádés hangulat, TV-meccs, amelyen meg lehet mutatni mindenkinek, hogy tudunk, tudnak. A játékosoknak ott van a hátukon a név, úgyhogy önmagukért is játszanak, saját maguknak cégek... Hála Istennek, tapasztalt csapatról van szó, ezek a játékosok nem ijednek meg ilyen meccsektől és a sorozat is megadta a kellő önbizalmat. Mikinek is specifikus meccs volt ez, láttam rajta. Radolský csinált belőle igazi focistát, valahogy így fogalmaztad...”

Miki: „Igen, ez így volt.”

Krisztián: „Láttam, hogy Mikinek is ez egy plusz motiváció volt. Tudtuk, hogy a Nagyszombat taktikailag nagyon erős csapat, erőnlétileg jó, de nagyon egysíkú. Tudod, nincs benne kreativitás. Tartani semmiképpen nem tartottunk tőlük. Tiszteltük őket, de mindenki óriási lehetőségnek érezte ezt a meccset. És úgy is történtek a dolgok, ahogy elképzeltük. Volt egy fantasztikus Gašparíkunk, aki egy gyönyörű gólt rúgott. Ez is szinte egy amerikai történet, egy amerikai filmbe illő történet, ahogy berúgta a gólt...“

Miki: „Ahogy Kriszti mondta, nincs kreatív játékosuk és nincs Gašparíkjuk. Abban mi jobbak voltunk. És a mi csapatunk jobban csapat, mint az ő csapatuk. Egy héttel a meccs előtt a Nagyszombat négyet rúgott  Máriatölgyesnek. És ez az, amiért most kritikát irányítok a csapatom felé. Mivel mind a négy gólt standard szituációból rúgták, egész héten erre készültünk fel, erre figyelmeztettem a játékosokat. Erre mit ad Isten, annak ellenére, hogy még le is írtam, hogy ki kit fog, három szögletnél háromszor üresen maradtak a Nagyszombat játékosai. Ott megint elmehetett volna a meccs, ha ott mi kapjuk az első gólt... Szóval... Nagyon örültem, hogy a csapat nem volt túlmotiválva. Radolský csinált belőlem focistát, de ha megengedhetek magamnak egy, nem is kritikát, inkább egy észrevételt, nekem az a benyomásom, hogy túledzett a csapata. Ezért egy idő után a futásukban már nincs annyi dinamika. És mi gyorsabbak voltunk és agresszívabbak.“

 

A szavadba vágok. Dinamikáról beszélsz. Azt hiszem, hogy ezen a meccsen volt az, amin én nagyon meglepődtem. Kb. tíz perccel a vége előtt Halimi egy dinamikus sprintet vágott le. Nem előre, hanem hátra - vissza. Ez az, amiről beszélsz?

Miki: „Vissza, így van. Radolský - még egyszer: jó ember, jó edző, de szerintem túl edzi a játékosokat. Én amondó vagyok, hogy meg kell találni a középutat. A csapatod akkor harapjon, amikor harapnia kell.”

 

Az egyik cikkben, amelyet erről a meccsről írtam, próbáltam elképzelni, hogy mire gondolhattál, amikor a meccs után odamentetek a nézőkhöz... Szóval, mi járt a fejedben?

 

Na, erre a kérdésre - és még sok másra - a folytatásban találnak választ.

(Poór Tibor, 2010. december 08.)

 

FOTÓ: Lelkes Ernő

 

Mikulás (Miki) és a keresztény (Krisztián) - 2. rész »»»

 

Mikulás (Miki) és a keresztény (Krisztián) - 3. rész »»»