Németh Krisztián, a DAC vezetőedzője örül, hogy a csapat elkerült az utolsó helyről, de tudja, továbbra is szerényen és alázatosan kell dolgozni

„Egy esélyem van a túlélésre: győzni”

 

Gyávaságnak érezte volna, ha nem vállalja el a felkérést, és hét vereség után is hitt a csapatában. Állítja, fiatal edzőként egy esélye van a túlélésre: győzni. Németh Krisztiánnal, a DAC labdarúgócsapatának vezetőedzőjével beszélgettünk.

 

Somogyi Tibor felvétele

Túlvagyunk a bajnokság első harmadán, a DAC elkerült az utolsó helyről.

 

A negyedik forduló után vettem át a csapat irányítását, először megbízott edzőként. Nulla pontunk volt, közben nőtt a feszültség a szurkolótáborral és a várossal szemben... Többen is mondták, hogy nem vagyok irigylésre méltó helyzetben, de úgy éreztem, vezetőedzőként tudnék valamit segíteni, és óriási kihívásként éltem meg a feladatot.

 

Egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy nem vállalja el?

 

Így utólag belegondolva logikusnak tűnik, hogy lehettek volna ilyen gondolataim. Viszont azt várom el magamtól, hogy ilyen szituációkban vállaljam a felelősséget. Gyávaságnak éreztem volna, ha megfutamodom. Nem volt ideális a helyzet, amikor átvettem a csapatot – de ideális helyzetek nagyon ritkán vannak, sőt, talán nincsenek is. Ettől nagyobb krízisben már nem lehettünk, de a belsőm azt súgta, bele kell menni, ezt a rizikót vállalni kell. Lehet, hogy az ember megégeti vele magát, de élni kell az eséllyel. Előzetesen úgy hittem, később fog jönni ez a sansz, egy-két éven belül, s akkor kell megragadni, de most, hogy ez így alakult, egyszerűen el kellett fogadnom. Volt néhány álmatlan éjszakám utána, de a legrosszabból már sikerült kijönni. Elindultunk felfelé a lejtőn.

 

A fordulópont Eperjesen jött el, ezután pedig a DAC hazai pályán megverte a bajnok Slovant...

 

Az eperjesi meccs előtt már mindenki arról beszélt, rekorderek leszünk, mert soha egyetlen csapat sem kezdte nyolc vereséggel a bajnokságot. Új edzőként egyből egy „rekordkísérletbe” cseppentem bele... Mégis bíztam, hogy együtt fel tudunk állni ebből a hihetetlenül rossz helyzetből. A csapat is hitt ebben, így sikerült Eperjesen nyerni, és a Tatrant is belekeverni a kiesés elleni harcba. A Myjava ellen a kupában a legerősebb csapatommal játszottam, mégis elbuktuk azt a mérkőzést. Az ellenfél újabb hibákat tárt fel a játékunkban, de szerencsére három nappal később ezeket a hibákat már ki tudtuk küszöbölni, és megvertük a bajnokot. Kitűnő mérkőzés volt, soha nem fogom elfelejteni. A legnagyobb skalp, amit Dunaszerdahelyen be lehet gyűjteni, az a Slovan skalpja, és hogy én ezt itt megélhettem vezetőedzőként, azért nagyon hálás vagyok a sorsnak. Most van kilenc pontunk, elkerültünk az utolsó helyről, de ez nem jelent semmit. Tettünk egy lépést, felálltunk a padlóról, de nagyon szerénynek kell maradnunk, becsületesen kell dolgoznunk. A kemény edzések sokszor fájnak is, ám ezt ki kell bírniuk a srácoknak, hogy aztán tudják hozni a nehéz mérkőzéseket.

 

Mennyit számít a DAC-ban, hogy van kötődése a klubhoz?

 

Ha egy külső ember belecsöppen egy új helyzetbe, nem biztos, hogy tud reagálni, és megfutamodik. Én itt születtem Dunaszerdahelyen, itt lettem futballista, nincs hová tolatnom, elmenekülnöm. Ez a szülővárosom, itt akarom jó irányba terelni a dolgokat, a képességeimhez mérten. Jelenleg a kezemben van a csapat irányítása, a felelősség, s próbálok úgy dolgozni, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem, és a jövőben is az emberek szemébe tudjak nézni. Örülök, hogy a munkámnak már van gyümölcse.

 

Štefan Horný a 4. forduló után azért mondott le, mert állítása szerint Antal Barnabás, a klub társtulajdonosa beleszólt az összeállításba.

 

Nekem soha senki nem próbált beleszólni a csapat összeállításába, amióta átvettem az irányítást. De ha megpróbálnának is befolyásolni, nem hagynám. Én minden meccsre úgy megyek, lehet, hogy ez lesz az utolsó. Mindig a legerősebb gárdával kell játszanom, mert egy kezdő edzőt azonnal kikezdenek, ha veszít. Egy esélyem van a túlélésre: győzni. Bárki bármit is mondana nekem, biztos, hogy mindig a legerősebb csapatot fogom pályára küldeni, mert nincs más választásom, meg kell verni az elém rakott ellenfelet.

 

Tehát önnek nem is próbálták sugallni, hogy ennek vagy annak a játékosnak gyakrabban kellene játszania?

 

Dehogy próbálták. Meg egyébként is, kit tegyek be? Nagyon szűk a keretünk, a legjobbak játszanak, szerencsére hozzák is a meccseket, de sokkal többet várok a cserepadtól. Bárcsak ők jelentkeznének, a teljesítményükkel ők maguk jeleznék, itt vannak, és többet kellene törnöm a fejem az összeállításon. Nekem nem probléma cserepadra ültetni valakit. Volt már nálam kispados Delarge, Harsányi, Tomčák, Konečný, akik a DAC viszonylataiban nagy nevek, de ha a teljesítményük edzéseken nem győz meg arról, hogy játszaniuk kell, nem fognak.

 

A jelenlegi játékoskeret mennyire felel meg az elképzeléseinek?

 

A kéthetes ligaszünetben kicsit átformáltam a csapatot, sikerült visszaépítenünk a gárdába Marcint, akit szinte elüldöztek innen, megtörve távozott, de most újra jól teljesít. Mindenképpen gyorsítani akartam a gárdát, ezért idehoztuk Laštovkát és Kabelét, akikkel védekezésben és támadásban is gyorsultak a széleink. A Senica elleni meccs előtt képbe került Obert, ő is jó erőnlétű, focizni tudó, gyors játékos, támadó szélsőhátvédként sokat fog lendíteni a csapaton.

 

A legnagyobb sztár jelenleg a kongói Delarge.

 

Kezdettől fogva látszott rajta, hogy tehetséges focista, de egyszerűen idegen volt még tőle az európai fegyelem. Meg kellett tanulnia a focival törődni, és azt csinálni, ami a dolga, futni, keresni az üres területeket, megtartani a labdát. Egy az egy ellen kitűnő, sőt, egy a kettő ellen is ki tudja cselezni az ellenfeleket. Rendkívül gyors, tehetséges focista, de hét közben sokat kellett vele törődnünk, nehogy a fejébe szálljon a dicsőség. Személyében végre megtaláltuk a góllövőnket.

 

Delarge-ot most az új Kweukeként emlegetik. Számára is csak átmeneti állomás lesz a DAC?

 

A zsolnaiak elleni meccsen engem is Kweukére emlékeztetett. Annak idején Kweuke is dominált a zsolnai védelem ellen, Delarge is bohócot csinált belőlük a második gólnál. Nem szabad viszont elhamarkodott következtetéseket levonni. Delarge még csak egy-két mérkőzésen nyújtotta azt a teljesítményt, amit várunk tőle. Egy profi akkor profi, ha ezt a szintet tudja hozni hónapokon, éveken át. Ekkor már mondhatjuk, hogy kinőtte a ligát, s európai szintű focistává vált. Egyelőre még itt nem tartunk.

 

Harsányitól nagyon sokat vártak, de mintha nem igazolta volna ezeket az elvárásokat.

 

Sok bizonyítási lehetőséget kapott a bajnokságban Horný irányítása alatt is, és az én irányításom alatt is, de jelenleg nem tagja a kezdőcsapatnak. A posztján Delarge jelenleg jobb teljesítményt nyújt, rúgja a gólokat. Természetesen Zoli előtt sincs bezárva az ajtó, de javulnia kell. Kiesett a tempóból, többet várok tőle. Beszélgetünk vele, dolgozunk a probléma megoldásán. Remélem, hogy Zoli formája javulni fog, és hasznos tagja lesz a csapatnak.

 

Kiket tart most a legmeghatározóbb játékosoknak?

 

Kováč a kapuban biztos pontja a csapatnak, még úgy is, hogy nem kezdte jól a szezont. Próbáltam önbizalmat önteni bele, s most újra ott folytatja, ahol tavaly ősszel abbahagyta. A csapatkapitány Hílek csupaszív játékos, példakép a többiek számára, hogyan kell önfeláldozóan harcolni. Kiemelném még Coricot, aki egy éve itt van, és nem kapott annyi lehetőséget, de most megtaláltuk a posztját, és fiatal kora ellenére ő a játékmesterünk az utóbbi meccseken. Gólokat rúgott, gólpasszt adott... Tavaly sok harcom volt vele a B csapatban is, mert a balkáni vére néha elragadta, de érdemes vele dolgozni.

 

A 4-2-3-1 az ideális felállás ennek a keretnek?

 

Támadásnál ez nem egy ember elöl, hanem négy. Négy játékosnak kell ott lennie a tizenhatosban. Meggyőződésem, hogy ennek a játékosállománynak ez a legjobb felállás. Ha a jövőben érkeznek más típusú futballisták is, akkor változtatunk rajta, de egyelőre nincs okom rá.

 

Mi annak az oka, hogy a papíron gyengébb ellenfelektől kikapott a DAC, viszont megverte a bajnokjelölteket?

 

Most érett össze a csapat, és ez a hadrend az erős csapatok ellen nagyon jól működik. Természetesen egészen más mérkőzésre számíthatunk, ha például a kellemetlen védekező focit játszó, ellentámadásokra építő Nitra lesz az ellenfél. Addigra más taktikai elemeket kell begyakorolnunk, a felállt védelem elleni harcra kell felkészülnünk. Minden meccsre külön választjuk meg a taktikát, de a nagyszombatiak ellen még hasonló találkozó várható, mint a Slovan elleni volt, így valószínűleg nem lesznek nagy változások a felállásban. A nagy csapatok nagy motivációt jelentenek nekem is és a játékosoknak is. A focisták hiúak, és ezeken a meccseken megmutathatják a világnak, hogy tudnak focizni, még akkor is, ha a csapat táblázaton elfoglalt helyével éppen nem dicsekedhetnek.

 

A DAC már nem utolsó, de ezzel még nem oldódott meg semmi. Hogyan tovább?

 

Egyre több a sárga lapunk, jönnek majd a sérülések. Nem húzhatja csak 12-13 játékos az igát, a többiektől is jó teljesítményt várok. Fontos, hogy a srácok ugyanígy folytassák a munkát. Ebből a rossz helyzetből előrefelé kell menekülni. Minden téren azt tapasztaltam, hogy krízishelyzetekben még többet kell vállalni, még egy lapáttal rátenni, és akkor megfordul a helyzet. Ezt próbálom a srácoknak is megmagyarázni, s az eredmények most engem igazolnak. Viszont észnél kell lenni, mert két hét alatt minden újra megfordulhat. Szerénynek, alázatosnak kell maradni, és dolgozni, dolgozni, dolgozni.

 

Korábban a DAC B csapatában edzősködött a III. ligában. Érte valami meglepetés az élvonalban, amire nem számított?

 

Bármilyen meccset nagyon nehéz megnyerni. Minden győzelemért meg kell egy kicsit dögleni, mindegy, hogy kölyökcsapatot vagy elsőligá gárdát edz-e az ember. Egész héten reggeltől estig ezen jár az embernek az esze. Szinte ugyanígy éltem át a B csapat meccseit is, mint most a nagycsapatét. És ha valaki annyira ég, annyira akarja a sikert, akkor előbb-utóbb eredményes lesz, csak hát türelmesnek kell lenni vele szemben. Meglepetés nem ért, hiszen tizennégy éven át voltam profi focista, három-négy évig pedig asszisztens. Tavaly például három frontról szereztem a tapasztalatokat: másodedző voltam Radványi Miki mellett, tanítottam a sportgimnáziumban, s vezettem a B csapatot is. Ez rengeteg munka, de háromszor annyi tapasztalat, mintha csak az egyiket csináltam volna. Természetesen így is még az út elején járok, de már benne vagyok a gépezetben húsz éve, és tudatosan készültem az edzői pályára, úgyhogy tudtam, mire számíthatok.

 

Milyen edzőnek tartja magát?

 

Igyekszem kommunikálni a játékosokkal, de ilyen fiatal edzőként vigyázni kell a határokra. A srácok általában tegeznek, hiszen legtöbbjükkel együtt fociztam, de ez nem zavar. Az zavarna, ha nem teljesítenék, amit mondok nekik. De akkor sem érzelmileg döntenék, hanem szakmailag. A játékszabályok szerintem egyértelműek, aki nem húzza a szekeret, attól meg fogunk válni. Az edzéshez való hozzáállásban meg taktikai fegyelemben nem lehet kompromisszumokat kötni, mert arra az egész csapat ráfázik.

 

A klub körüli feszültség mennyire érinti a csapatot? Mennyit érzékelnek belőle?

 

Nekünk szakmázni kell. Szakmailag kell megmutatni, hogy ez egy szerethető csapat. Az egész helyzetre szerintem az a felelet, hogy ilyen nehéz szituációban is meg tudtuk verni a Slovant. Nem is akarok a srácokkal erről túlságosan sokat beszélni, nekünk az a dolgunk, hogy akit elénk tesznek, verjük meg. Nem mindig sikerül, de mindig ezért harcolunk. És ez nem egyszerű dolog, csak hogy tisztában legyünk vele, a leggyengébb csapatot sem könnyű legyőzni. Rossz, hogy nincsenek szurkolók, mert a két legutóbbi hazai meccs óriási ünnep lehetett volna, ha tömve a stadion. Jó lenne, ha valahogy megoldódna ez a szituáció.

 

A szurkolók viszont nem a csapattól fordultak el, hanem a klubvezetésből lett elegük.

 

Sajnálom, hogy ez így alakult. Mindenki hibázik, de ha van akarat a megegyezésre, megoldódhatnak a problémák. Azt szeretném, ha a DAC egyesítené, nem pedig megosztaná az embereket. Ehhez még egy kis idő kell, de hiszek benne, hogy egyszer eljön ez a nap is. Hogy újra élmény lesz meccsre járni. Életem egyik legszebb mérkőzése volt a nagyszombati Spartak elleni, amikor ellopták a magyar zászlót, és beugrott egy szurkolónk, hogy visszaszerezze. Pinte Atival együtt hetvenévesek, már szinte leírt játékosok voltunk, mégis megvertük a bajnokesélyes nagyszombatiakat. 3:0-ra győztünk, tízezer ember ünnepelt. Ezt szeretném még egyszer megélni. Játékosként már nem fogom, de edzőként, remélem, még igen.

(BŐD TITANILLA, Új Szó, 2011. október 8.)