Isten veled Bólints Laci

 

Részlet egy régebbi interjúból:

 

...A csatároknak és csatárpalántáknak ez az interjúrész kötelező olvasmány...

 

Az ősz után talán legjobban a befejező játékost kerestük...

Radványi Miki: „Itt ül mellettem!” (nevetés)

 

Tóth Laci: „Várj, várj... Miki figyelj! Csináljunk egy húzást. Igaz, hogy én már nem tudok menni...”

 

Miki: „Én se nagyon, az a baj...”

 

Laci: „Szóval, ha mi ketten felállunk a csatársorba, szerinted kihúzzuk, hogy nem rúgunk gólt?” (nevetés)

 

Miki: „Igen, lehet, ha ősszel ott lettünk volna, te is rúgsz öt gólt és én is. Amennyi helyzetünk volt...”

 

Laci: „De nem azért, mert annyira jók vagyunk...”

 

Miki: „Azért, mert egyszerűen tudtad hol kell állni...”

 

Laci: „Így van. És még azt, hogy hogyan kell „kicseszni” a védőkkel.”

 

Miki: „Ezek azok a dolgok, amiket nem lehet megtanulni.”

 

Laci: „Mielőtt jöttél, Tiborral éppen erről beszélgettünk. Te, mint edző, magyarázod a játékosodnak, hogy ezt így csináld, ezt meg úgy. Azt mondja a játékos, hogy persze, értem én, és bólogat. Tíz percen belül elfelejti, hogy mit mondtál neki. És megsértődik, ha nem játszik...”

 

Miki: „Igen, ez a legnagyobb baj a mai játékosokkal.”

 

Laci: „Figyelj, Tibor, én szerettem Miki játékát, jártam ki és figyeltem. Hiába mond bárki bármit, rám is ugyanazt mondták, mint Mikire, de mi eldöntöttük a meccseket.”

 

Miki: „Én már milliószor elmondtam a srácoknak, hogy egy befejező csatár miként induljon el hátulról. - Berontok az „elsőre”, kiérezve azt a momentumot, amikor jön a center. - Amikor ők többnyire várják hátul a labdát, akkor én megkérdezem tőlük - Srácok, mire vártok itt hátul? Arra, hogy valaki ráteszi a labdát a fejetekre három védő között?”

 

Laci: „Kevesen tudják felfogni, hogy amikor még nem adta be a játékos a labdát oldalról, abban a pillanatban az a három-négy-öt méter fontos... Te is jól tudtad, még nem jön a beadás, de ha bízol a játékostársadban, hogy átmegy a védelmen, rögtön nyomja feléd, be a labdát. Na, akkor ellépek egyet - kettőt a védőtől és rögtön megyek az elsőre. Azt mondják, annak a hülyének milyen könnyű volt, mert fejbe találták. Nem. Ez nem így van.”

 

Miki: „Jut eszembe, Kapko. Amikor felkerültem az A csapatba, mondott nekem egy dolgot. Amikor látta, hogy érkezek, tudok érkezni, azt mondta nekem: Fuss be az elsőre, ugorj fel, én eltalálom a fejedet. De, fuss be! Ez ilyen egyszerű.”

 

Laci: „Igen, ez ilyen egyszerű, csak tudni kell, mikor és hogyan kell berobbanni...”

 

Miki: „Ez az...”

 

Tibor: „Laci, köszönöm a közreműködést..."

 

Laci: „Tibor, máskor is...” (nevetés)

(2011. március 30. )

 

Már nem lesz máskor is... Laci, nagyon örülök, hogy megismerhettelek, hogy barátok lettünk, miközben én mindig úgy néztem rád mint az egyik hősömre. Örülök, hogy beszélgethettem veled a fociról, az életről. Hm... A mondanivalódat mindig a kifinomult humorérzékeddel adtad elő. Sokszor megnevettetél... Most nem... Ez most nagyon fáj...

 

Isten veled, Bólints Laci...

(Poór Tibor, 2012. június 08.)