Ott, ahol az „adogatás” előnye (helyesen) a hazai játékosokat illeti

  

FOTÓK: Lelkes Ernő

Bécs, Osztrák Bundesliga, Rapid Wien - Sturm Graz 3:0

 

Focit bámulni az újságíró szektorból más, mint amikor a jegyet megvásárolva, a nézők között ücsörögve fókuszál az ember a zöld gyepen pattogó - focifigurák között bolyongó - labdának nevezett akármire. Per pillanat, vagyis már hosszabb ideje Szlovákiában, Dunaszerdahelyen jobb a nézők között ülni-állni, mert például speciel nekem sincs nagyon kedvem hallgatni olyan dumát, melyből másnap nem jelenik meg jóformán semmi az újságcikkekben. Jobb hallgatni olyan véleményeket, melyek mellett az emberek tovább kitartanak, mint kilencven percig. Ez a különbség a nézők és sporttollforgatók java része között. Szóval, a Press szektor nem nagy élmény. Nálunk.

 

A Rapid Wien - Sturm Graz mérkőzésre sikerült akkreditálni, jobban mondva Novota Janinak sikerült. Nem várom meg a cikk végét, leírom most. Akkreditálva lenni a bécsi Rapid mérkőzésére, az egy közép-európai foci-wellness beutaló. Nagy élmény. Nem úgy, mint nálunk.

 

Egy kis gubanc azért ránk „csöppen” a kapuk előtt. A négyes és a kilences kassza nem tudja eldönteni, hogy hol vannak az aranyat érő, nyakra való kártyácskáink. Én meg nem tudom eldönteni, hogy angol vagy német nyelv legyen az, amellyel tökéletesen nem értek szót velük. Használom tehát a németangolt. Egy ideig a két kassza között közlekedek, mint egy buszjárat oda-vissza, amikor jön Jani telefonos mentőakciója. Kecses mosoly a hölgyikétől, akit szélvészgyorsasággal a kaszás kategóriából visszahelyezek a kasszás kategóriába. A feleségem se hinné el, mekkora mosolyra vagyok képes…

 

A vérizzadás el van felejtve, egy „új élet” kezdődik. A Press bejáratnál egy öltönyös úr fogad minket, és kezünkbe nyomja a két csapatösszeállítást. Egy másik rendezőtől útbaigazítást kérünk. Körülnézünk. Bal kéz felől van az újságírók helye, és jobb kéz felől a nagyon fontosoké.

 

Ernővel elfelejtünk levegőt venni. Elindulunk a kijárathoz, mely a pályára és a tribünre vezet. Kint vagyunk a gyep közelében. A focirajongós életünk pillanatképei pörögnek a képzeletbeli filmvásznon. A tekercs lejár, kinyitjuk a szemünket. Olyan helyen találjuk magunkat, ahonnan csak ujjnyújtásnyira van a Rapid cserepadja. Majdhogynem a Schöttel edzőnek szánt levegőből is jut nekünk egy lélegzetnyi.

 

A szektorunk. Egy idősebb, Roland cukrászda pincérének illő úriember fogadja az újságírókat. És úgy is viselkedik. Ha nem hangzana furán, azt mondanám, hogy ez több mint amit elbír egy csallóközi, ki az otthoni dresszúrát szokta meg...

 

Mielőtt visszamennénk az újságírók helyiségébe, az öregúr, észlelve, hogy újoncok vagyunk, készségesen és nem lenézően a tudtunkra adja, hogy még van időnk frissítésre, mely teljes mértékben grátisz. Az arca azt sugallja, hogy a Rapidtól, az ő Rapidjától kapjuk grátisz… Hm… Évtizedeken át húzódó és formálódó hozzáállás, ez nem megy egy hét alatt. Lemegyünk tehát, és egy liter Rauch narancslét húzok le. Jóízűen, és nem azért, mert ingyen volt… 

 

Üres a sajtóhelyiség. A zöld reklámpanel és az edzők asztala, mint a mágnes. Csak két szó elég, és kattog ezerrel a fényképezőgépünk. Nem nagyon érdekli a két „gyereket“, hogy vajon mit szólnak. Nem szóltak semmit...

 

Meccs. Helyet foglalunk és próbálunk leszállni a földre, hazaérkezni Alice Csodaországából, és a focival foglalkozni. A két csapatnak tulajdonképpen nem is kellett semmi extrát produkálni az első tizenöt percben - akkor jóformán semmi se történt - mert a Tornados Rapid szurkolószektora vette alaposan kézbe a szórakoztatást. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy megállás nélkül szurkoltak.

 

A két csapat elfogadható tempót választ, és a meccs végéig nem is lazítanak rajta. A gond az, hogy mindkét csapatban kevés a kreatív játékos. A hazai Hofmannon és Ildizen kívül a többi spíler a labda lekezelése után nem teketóriázik, és azonnal tovább adja a labdát. Az első félidőben senki se volt képes valami meglepő individuális megoldással túljárni az ellenfél hátvédjei eszén. Egyszerű kombinációk...

 

Bizony nem remekelt a vendégek kapusa, már az első gólnál se. Megúszott egy piros lapot is - tizenhatoson kívül kezezett - és a harmadik kiruccanása a tizenhatoson kívül potyagóllal végződött. Persze inkább a hazai Lukas Königshofert figyeltem, hiszen ő miatta nem véd Jani.

 

Hát... Sorozatban harmadik meccs volt ez, ahol jóformán nem ment lövés a kapujára. De mivel győz a csapat, meg kell mondanom, hogy a Rapid edzője a nekem szimpatikus hozzáállást választja. Ha plusz-mínusz egyformák, előnyben a hazai játékos van. Ez csak a Corgoň ligában, speciel Dunaszerdahelyen volt-van, van-volt fordítva. Csak hogy itt Jani a külföldi, és így én is szívom a fogamat, amikor látom, milyen könnyen viszi-vitte sokra Lukas... Szerintem Lukas is ezt mondaná a helyemben. Ismerve a kapusok gondolatmenetét...

 

A második félidőben, a „megkapom-nem spekulálok-adom a labdát tovább” játékkal a Rapid darabokra szedi szét a Sturmot. A szükséges pluszt a Rapid cég kreatív osztálya, Hofmann és Ildiz adja meg. A több mint tizenhatezer néző nagyban szórakozik. Ezt már valahol láttam, hallottam, éreztem. Aha, megvan... Ők is voltak a Práterben a Springsteen-koncerten...?

 

Meccs után a mix-zónában megbeszélem Janival, hogy a stadion előtt, a Rapid parkoló kijáratánál megvárjuk őt, és dobunk egypár mondatot. Hozzánk jönnek a Rapid-szurkolók, és fotót akarnak, természetesen Janival, nem velünk... Néhány autogram, és beszélgetésünket azzal fejezzük be, hogy ha a Rapid kiüti a görög PAOK-ot, a bajnokin a hazai meccseken védeni fog. Hát nehéz lesz a PAOK ellen.  Plusz száz százalék a Rapidtól, akkor talán...

 

Elindulunk. Dunaszerdahelyre tizenegyre érünk, épp ideje, mert lassan, mivel szombat van, nem lesz nyitva semmi sem, ahol levezethetnénk pár sörrel ezt a kellemes napot....

 

U.I. A Wolfsberger elleni bajnoki meccsen Lukas egy potyesszal lett gazdagabb. A Rapid az Európa Ligában, hazai pályán háromgólos győzelemmel kiharcolta a PAOK ellen a továbbjutást az ún. főtáblára. A következő bajnokin is Lukas védett.

(Poór Tibor, KLIKKout 2012. szeptember)

 

A cikket a KLIKKout magazín szíves engedélyével közöljük.