Négy éve válasz nélkül - a DAC-Slovan mérkőzés margójára

 

Vannak az ember életében olyan kérdések, amelyekre talán sosem kapja meg a választ vagy csak sejti, de teljes bizonysággal sohasem állapítja meg az igazságot. A dunaszerdahelyi szurkolók életében 2008. november 1., az emlékezetes DAC-Slovan bajnoki mérkőzés is egy ilyen örökös „Miért?” marad.

 

Mert a választ, mi szurkolók tudjuk, csak az államhatalom nem fogja sohasem kimondani az igazságot! Már négy éve történt a brutális rendőrattak, amikor Dunaszerdahelyen a DAC-Slovan labdarúgó mérkőzésen, megtörtént a felvidéki magyarok megfélemlítésére tett első lépés egy sporteseményen.

 

A mindig is presztízsmérkőzést vívó két csapat találkozott aznap, 2008. november 1-jén a Csallóköz szívében. A feszült hangulatot csak fokozta, hogy a várost szinte megszállták a rendőrség különleges alakulatai, szinte ostromállapot uralkodott a városban. És akkor még a magyarországi szurkolók ellenőrzéséről és zaklatásáról még nem is szóltunk! A pozsonyiak szurkolótábora már a mérkőzés elején a bemelegítéskor különböző pirotechnikai eszközöket dobott be a pályára, valamint a mérkőzés alatt is. Majd elérkezett a 17. perc és a szlovák rohamrendőrök csuklyában, gumibottal és viperával benyomultak a hazaiak szektorába, ahol válogatás nélkül ütöttek mindenkit. A legsúlyosabb áldozat a 18 éves Lengyel Krisztián volt, aki élete első mérkőzésére érkezett. Őt újjá kellett éleszteni és mentőhelikopter vitte el Pozsonyba. A rendőrség természetesen indokoltnak nevezte a beavatkozást, valamint a helyszínen tartózkodó Dušan Čaplovič is, aki az akkori kormány kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese volt jelen a mérkőzésen.

 

Négy éve minden évben eljön a nap, amikor a szurkolók megemlékeznek a brutális rendőrattakról. És velük együtt a csallóközi kisközségben emlékezik Lengyel Krisztián is családja körében. Az Ő számára szinte egy második, új élet kezdődött, a rendőrattak után. Kárpótlást, bocsánatot azóta sem kapott a szlovák államtól. Elsőként magyarországi politikusok siettek segítségére és érdeklődtek hogyléte iránt. A későbbiekben is megmaradt ez a kapcsolat. A DAC szurkolók sem voltak restek és azonnal összefogtak, gyűjtést szerveztek Krisztián részére. Azóta Magyarországon gyógykezelésen vett részt, de elfeledni sosem fogja a történteket. Akaratereje és tartása viszont példaértékű mindannyiunk számára, hiszen az életet választotta az akkor kilátástalan helyzetből is.

 

Négy éve emlékezünk arra a fekete betűs napra, Mindenszentek ünnepe volt. Senki nem gondolta, hogy ennyire szálka a DAC szurkoló az állam szemében. Azóta megtanultuk és megjegyeztük azt a fekete betűs napot és szívünkben hordozzuk az üzenetét: Emlékezz magyar és ne feledd mit tettek Veled!

 

Különösen elszomorító az a tény is, hogy a szurkolókat a rendőrattak után bűnözőként titulálták, bárhová is kísérték el csapatukat. Betiltották a magyar zászlókat a stadionokban, még a „Felvidék” felirattal ellátott zászlót is több stadionból kitiltották. Megbélyegeztek bennünket, de előtte a sikeres terv megvalósítása után állami nyomatékot is adtak az egész cirkusznak.

 

Összeszorul az ember gyomra, ha a mérkőzésre gondol, a 17 . perc és már nem a sporté volt a főszerep, hanem valami másé. Valami ördögi, valami alantos tetté, amelyet csak nagyon gonosz emberek találhattak ki…

 

Ugye ma sem látta egyikünk sem azokat a bizonyos felvételeket, amelyeket az akkori és a jelenlegi belügyminiszter Robert Kaliňák emlegetett? Ahogy akkor nem mutatták be, úgy soha nem is fogjuk azokat látni, mivel nyugodtan kijelenthetjük: Nem léteznek!

 

Több szakértő, szakember megszólalt már az ügyben és elmondta véleményét a történtekkel kapcsolatban. Mi, felvidéki magyar szurkolók és hozzánk csatlakozva az akkor példaértékű egységet megtestesítő magyar szurkolói családok is csak egyet kérdeznek: Miért?

 

Nemrégiben az egyik idegenbeli mérkőzésről hazajövet Dušan Čaplovič éppen ott állt meg a benzinkútnál, ahol a DAC szurkolók. Miután kérdőre lett vonva, csupán alantasan mosolygott és másra hárította a felelősséget. Nos, amíg ilyen politikusok döntenek rólunk abban a bizonyos pozsonyi törvényhozásban, addig az igazság keresése a történtek kapcsán a jól ismert magyar mondással jellemezhető: Meghalt Mátyás, oda az igazság!

 

Ebben az évben is megemlékeztünk november elsejéről és amíg leszünk, addig mindig is emlékeztetni fogjuk a mindenkori államhatalmat és saját nemzeti közösségünket is a brutális rendőrattakra, az előre eltervezett megfélemlítő akcióra, a magyarok elleni fellépésre!

 

És emlékezzünk majd erre a tragikus sporteseményre máskor is és adjunk hálát az Istennek, hogy nem követelt halálos áldozatot a szlovák rendőrök rohama!

(Karaffa Attila, 2012. november 01.)