Egy picit szégyenlős élménybeszámoló Poór Tibitől

In stadium, out stadium

 

FOTÓ: Kiss Balázs

Bécs, Práter stadion, Rapid Wien: Bayer Leverkusen 0:4, Európa Liga

 

Engedj egy dunaszerdahelyit kézikönyv nélkül egy nagyvárosba, focira.  Katasztrófa.  Engedj két dunaszerdahelyit kézikönyv nélkül egy nagyvárosba, focira. Apokalipszis.

 

Mindkettőnknek, nekem és Kiss Balázsnak, csak egy feladatunk volt. Vagyis kettő.  Az első: Átvenni az akkreditációt egy megadott helyen, az újságírói kasszánál. A második: Miután átvettük, tenni két lépést, bemutatva a beléptető eszközöket. Így egy lépéssel átléptük volna azt a képzeletbeli vonalat, melynek jelentése – az újságíró szektorban vezető területen vagyunk, tehát in stadium…

 

A kezünkbe adnak egy nyakravaló kártyát és egy Press jegyet. Ez a jegy számunkra egyenlő – sorakozz be azokhoz, akik szintén jeggyel mennek be. Körbejárjuk kívülről a stadiont, de olyan szektort nem találunk, ami megegyezett volna a jegyeinken feltüntetett szektorjelöléssel. Egy szervezőtől kérünk segítséget.  Beenged, de az arckifejezése – ezek meg honnan pottyantak ide? – sok jót nem jelez. Megint, most belülről, körbejárjuk a stadiont. Látjuk a Press-szektort, de látjuk a rácsokat is. Ki kell mennünk a stadionból és újból megpróbálni, másik beléptető helyen. Hát nem is tudom, hogy milyen pofát vágtunk, amikor majdnem kézen fogva mutatták nekünk ugyanazt a helyet, ahol átvettük a Press-jegyeket. Három perc volt a meccsig, amikor végre leültünk… Atyaég, hogy mi milyen balekok vagyunk?!  Jobb lesz, ha senki se tudja meg, hogy milyen ügyesek voltunk, kézikönyv nélkül…

 

Meccs.  Húsz percig tartott a hazai Rapid tartása. Húsz percig tudták a hazaiak, úgy ahogy sűríteni a középpályát.  Húsz perc után a Bayer széthúzta középpályán a játékot, és rögvest annyi helye lett a németeknek, amennyi kellett a Rapid teljes kiradírozásához. A Rapid játéka teljesen szétesett, főleg a középpálya teljesítménye és alulrendeltsége volt kínos. A németek szórakoztak, néha már úgy vezették fel a támadást, hogy a passzoknál már az számított leginkább, hogy melyik csapattársnak esik földre a labda… Én, ha tehettem, amolyan egy játékosra irányított kameraként figyeltem a vendégek harmincnyolcasát, Karim Bellarabit.  Karim fantasztikus volt elöl is, de az a jelenet, amikor egy szupertapasztalt hátvédet is meghazudtolva két játékos közt kihozta a szögletzászló környékéről a labdát… hát fiam, lányom, mindenkim, ez ám foci volt a javából…

 

De nem a játék volt az élmények élménye. A Rapid szurkolóit illeti ez a honor.  A kapu háta mögötti szektorban a körülbelül tizenhatezres „B-közép” tündöklése kápráztatta el az egész stadiont. Hihetetlen buzdítás… illetve, ahogy olvasható volt, a szurkolók önmagukat szórakoztatták, mert, idézem: A zöld mezben csak futkosó játékosaink nem érdemelték meg…

 

Egyszer szólalt meg a füttyszó, de azt hiszem a Rapid játékosai jobban örültek volna, ha többször szólal meg, s így talán a hangerő osztódott volna. Tudták ám a játékosok, hogy mi következik a meccs után. Bár nem mentek a szurkolókhoz, de decensen összegyűltek és rövid ideig, abszolút profi módon hallgatták a nem éppen kellemes füttyorkánt. Tanulságos meccs. Elképzelhetetlen egy szlovák klubfoci közegben, ahol, ha például a bunda-friendly játékosokat ily módon kifütyülnék, becsukatnák a nézőket, nem pedig a csalókat…

(Poór Tibor, KLIKKout 2012. november)

 

A cikket a KLIKKout magazín szíves engedélyével közöljük.