Nagyon ciki, nagyon bejött 2012-ben

 

Nagyon ciki

 

Már kezdjük megszokni, hogy az UEFA és a FIFA számára teljesen mindegy, hogy mit gondolnak a döntéseiről, cselekedeteiről a nézők, szurkolók...

Zlatan Ibrahimović. Puskás Ferenc-díj. Megáll az ész.  A focitörténelem egyik legzseniálisabb, legprímább gólja egy agyrém döntés miatt mellőzve lett az ankétban.  Mert nem december 31. volt a záróra. Hiába lobbizott a fociközvélemény, hogy legyen kivétel, mely helyrehoz egy nyilvánvaló diszkriminációt és egy nyilvánvaló amatörizmust.

Aranylabda. Ugyanaz a játékos. Zlatan Ibrahimović. Remek fazonja van már két éve. Szakmai elismerést követi a szurkolói elismerés, sőt kalapot emelnek azok a szurkolók is, akik helyből utálják Ibrát.  Végeredmény? Tízedik hely és a szavazatok 1,24 százaléka Ibrahimovićnak...  Isten ments, dehogy mondom, hogy manipulálva volt a szavazás!  Picit meglepő és mulatságos, hasonlóan, mint Fabio Cannavaro Aranylabdája 2006-ban…

 

Anno, Michael Kocáb, zenész és akkoriban képviselő is, hazahajtotta a Vörös Hadsereget. Soha többé ilyen jogtalanságot a területünkön! Manapság. KHL szállt le Pozsonyban. Több analízist olvastam, hogy ez mibe kerülhetett Širokýnak és az országnak.  Senki sem annyira naiv, hogy azt gondolja – semmibe.  Mégis meglepődtem, amikor arról vettem tudomást, hogy mit művelnek az oroszok a stadionban a meccs alatt. Kérem szépen, felvételeket készítenek arról, hogy a drapikon, zászlókon, kartonokon milyen szöveg lapul. És állítólag kérik a szervezőktől, hogy távolítsák el, na de nem csak azokat, melyek valami törvényellenes szöveget tartalmaznak, hanem azokat is, melyek sértőek az oroszok számára – szerintük. Orosz mércével a kritika is sértő. Rendben, otthon csináljanak, amit akarnak, de itt ne. Ja, kit érdekel, hisz van jó hoki, varázslatos hangulat, na, ne gyere már ilyen pitiáner dolgokkal! Pitiáner?  Szólásszabadság és ezennel az emberi jogok megtiprása.  Se több, se kevesebb.

 

Nagyon bejött

 

Egy szurkolói katarzis, melyet egy jól sikerült nyári olimpián élhettünk át. A magyar férfi kézilabda-válogatott nem a legjobb csapat volt Londonban. Mégis az olimpia negyeddöntőjén, Izland ellen, olyan produkcióval kápráztattak el minket, melyre kizárólag a sport legnagyobbjai hivatottak. Az egész mérkőzés – hosszabbításokkal nyolcvan perces – egy elképesztő dráma volt és a kézilabda legjavát kínálta. A képernyők előtt ülő, az ujjukat és nem is a körmüket rágó, pattanásig feszült nézők előtt semmilyen tárgy se volt biztonságban. Bizony, akár egy kezükben szorított kávéscsészét is megroppanthattak volna egy-egy drámai szituáció közben. Az abszolút katarzis viszont nem a győzelem pillanata volt.

A mérkőzés rendes játékideje. Tizennégy másodperc a game overig. Az izlandiak nyernek 27-26-ra, és heteshez jutnak. Vége mindennek. Nincs. Fazekas nem ember. Kivédi. És… Indít! Lékai pedig... Egyenlít! Több millió magyar felnéz az égre és ordít. Tele torokból. A hang mely kijön, a mongol Huun-huur-tu együttes énekére hasonlít. Katarzis, melynek nem találni a végét…  

 

Az év mérkőzése. Miután a fogadómaffiáról, és arról, hogy milyen hatást gyakorol a sportra, egyre több információt kap az ember, nehéz elhinni bármelyik meccsről, hogy tiszta. Szóval, a csapatoknak csipkedniük kell magukat, hogy a térdemre boruljak egy mérkőzés miatt. Paradox, de egy gól nélküli spanyol ligameccs volt ilyen, a Real Madrid – Valencia. Remek csata, kitűnő egyéni és csapatteljesítményekkel, rengeteg gólhelyzettel, dinamikus és tetszetős támadásokkal körítve. A hab a tortán egy földönkívüli kapusteljesítmény volt, a valenciai Vicente Guaita révén. Már csak az lenne a legnagyobb csattanó, ha ezt a meccset is a szingapúri fogadómaffia kivitelezte volna. Ha igen, cinikusan meg kell hagyni, hogy így is látványosra sikerült…

(Poór Tibor, KLIKKout 2013. január)

 

A cikket a KLIKKout magazín szíves engedélyével közöljük.