Egyszer csak visszakapom a sporttól…

 

Poór Tibi interjúja

Šenkár Márió fotói, illetve Medgyes Renáta archívumából

 

Kirobbanó formában volt a 2010-es barcelonai Európa-bajnokságon. A hetedik helyet szerezte meg, remek eredménnyel – 671 cm. Ugyanabban az évben, Luzernben rátett még nyolc centimétert. Mindkét versenyen volt egy-egy ugrása, mely súrolta a 690-700 cm-t – sajnos minimális belépéssel. Egy ilyen eredmény katapultnak számít. Ma ugyanúgy szüksége van egy nagy ugrásra. Nem kell, hogy feltétlenül hétméteres legyen, csak adja meg az önbizalmat, a löketet, hogy teljesíteni tudja a távolugrói álmait. Medgyes Renáta, a besztercebányai VŠC Dukla távolugrója. 

 

Renike, pár hónappal a moszkvai világbajnokság előtt (augusztus 10-18.) mik a terveid, és miként ütemezed a nyári szezont?

Ami az egész évi felkészülést illeti, az szerintem jól lett felépítve. Kicsit a fedett pályán gondokkal küszködtem, nem tudtam kimászni a fáradtságból, kellett egy picit improvizálni. Az Eb-n úgy rajtoltam, hogy nem voltam kiugrálva, de ez a nyár remélem jobban sikerül, tulajdonképpen a nyárra összpontosítottunk. Egy pár nyári versenyen már részt vettem, eddig vegyes eredményekkel. Például a tokiói versenyen. Amikorra odaértem, lebetegedtem, de nem is az volt a gond, sokkal inkább az, hogy ellenszélben (- 3,0 m/s) ugráltunk – nem tudtam ugródeszkát fogni. Hazajövet egy hétig antibiotikumon voltam, tehát egy hétig lábadoztam. Ezután volt egy versenyem Csehországban, ahol 648 cm-t ugortam, ami szezonkezdésnek nem rossz teljesítmény. Ami legközelebb vár rám – június másodikán repülök Párizsba egy nemzetközi versenyre.

 

Kezdődik a vadászat a világbajnoki szintre…

Igen.  Magam is kíváncsi vagyok. Ha nem lesz eső és ellenszél, akkor próbálok minél közelebb kerülni már Párizsban a világbajnoki szinthez – 665 cm a B-szint és 675 cm az A-szint. Természetesen legjobb lenne minél hamarabb megugorni, hogy ne kelljen az utolsó napokig idegeskedni. 

 

Egy remekre sikeredett szezonban, 2010-ben, Luzernben, nagyon ígéretes távolságot ugrottál meg – 679 cm. Ugyanabban az évben, 671-gyel, megszerezted a hetedik helyet a barcelonai Európa-bajnokságon. Ígéretes szezon volt, de ezután…

Azt hittem, hogy ez a sikeres szezon folytatódni fog, csakhogy pont a fordítottja következett. Nem csak egészségileg. Az olimpiai évben egy centiméter hiányzott a kijutáshoz, abban az évben eltörött a sarokcsontom.  Amikor már-már úgy tűnt, hogy kezdek kilábalni a rossz  időszakból, meghúztam a hátsó izmomat  a combomon… A 2011-es év úgymond a „fogaim éve” volt, mert sokszor bajlódtam a bölcsességfogaimmal. Remélem, ebben az évben ez a sok pech illetve rossz dolog már nem fog kísérni. Nem jó érzés egy sportolónak, ha két évig egy helyben toporog, annak ellenére, hogy ugyanolyan keményen edzettem, mint addig.

 

Dinamikus távolugró vagy, gyors a nekifutásod, ami jó, de nehezebb ugródeszkát fogni, nálad is elég sok volt a belépés…

Ez is gond volt, mert bár dinamikus és gyors vagyok, ebben az időszakban nem volt meg a kellő gyorsaságom. Ez talán a leglényegesebb egy távolugrónál. Mivel izomhúzódásom volt, nem tudtam elvégezni az edzéseket maximális teljesítménnyel, csak nyolcvan százalékra. Mostanában pár dolgon változtattunk, például a nekifutáson, próbáltuk máshogy elosztani a szakaszokat, a technikán változtattunk. Nekem ez még mindig egy kicsit új, hétvégén ugráltam egy kisebb versenyen, ahol ötször beléptem – tépte is az edző a haját, mert a távolság megvolt… Igaz, hogy ez kisebb verseny volt, reszkíroztam, de Párizsban már ezt nem tehetem meg.

 

Apropó, technika, két éve beszéltünk utoljára, azóta változott lényegesen a távolugróvilág technikailag?

Hát az amerikai női távolugrók, amolyan férfi stílust felhasználva ugrálnak. Az én stílusomat hibridnek lehetne nevezni. Az amerikaiak azért ugrálnak így, mert gyorsak. Akinek csak egy kicsit van érzéke a technikához a gyors távolugrókból, az már sokat jelent. Vegyük például Brittney Reese-t (idén 725 cm). Az ő technikája pocsék, nem emeli a térdeit, és mégis milyen messze ugrál…

 

Olyan típus, mint Marion Jones?

Igen. Olyasmi típus, de még jobban férfias stílus…

 

Emlékszem, Marion Jones vagy nagyot ugrott, vagy arcával landolt a homokban…

Igen, egyenes lábra, nem pedig szépen a homokba. Az amerikaiak így ugrálnak, az oroszokon viszont látni, hogy sokkal technikásabb, precízebb távolugrók.

 

Előttünk van a moszkvai világbajnokság, de az atlétikai nyár a különböző versenysorozatokról, egynapos rendezvényekről is szól. Milyen versenyeket sikerült nektek leegyezni?

Magyar menedzserem van, Babinyecz József, és ez eléggé rugalmasan működik. Például most volt így, felhívott, hogy van egy terven kívüli párizsi verseny, belefér-e a programomba. A tervek szerint volt egy szlovéniai versenyem Velenjeben, de természetesen a párizsi nívósabb versenyre neveztem be. Pár nappal Párizs után lesz egy isztanbuli meeting, ott már egy alkalommal versenyeztem. Ezek vannak betervezve, ide tartozott a tokiói verseny (World Series-versenysorozat része), a többi még nincs leegyezve. Persze, ezen kívül rajtolok a cseh ligában. Az ostravai Arany Futócipő sajnos megint kiesett, már harmadik éve nincs a programon a női távolugrás. Alfonz Juck (a főszervező) olyan versenyszámokat választ, ahol van esélye rekordokra. A 752 cm-es világcsúcs (Galina Chistjakova), nem valószínű, hogy manapság megdönthető… 

 

Milyen eredmények katapultálhatnak a Gyémánt Ligába, tulajdonképpen hogyan lehet ilyen versenyre bejutni? Gondolom, nemcsak az eredménytől függ…

Ha valaki hét métert ugrik, nem biztos, hogy versenyezni fog a Gyémánt Ligában. Menedzserek kisebb-nagyobb könyökháborúja és természetesen lobbizása. Nem egyszer versenyzett egy 630-640 cm körül ugró versenyző, ami nekem bármikor a lábamban van. Nekem jó a menedzserem, sok mindent elintéz, de mondom, ez a Gyémánt Liga, ez már egy kicsit kemény dió. Nem tudom, mennyit kellene ugornom ahhoz, hogy versenyezhessek. Adott, hogy van három amerikai, aki mindenhova megy, függetlenül az eredményeiktől. Én már láttam hatméteres teljesítményt a Gyémánt Ligában…

 

Jó, ez volt tehát a külföld, és mizujs a szlovák atlétikában? Javult a helyzet?

Dehogy javult, szerintem minél tovább, annál rosszabb. Volt változás a főnökségben, Mária Mračnovát váltotta Peter Korčok, egy kicsit fiatalodott a „fedélzet parancsnoksága”. Meglátjuk. Igyekeznek, ha más nem, akkor legalább szebb és praktikusabb öltözete lesz a versenyzőknek, eddig eléggé amolyan „jesszusom“ minőségűek voltak a többiekéhez képest. Ami a pénzt illeti… Ezalatt a két év alatt, amikor nem ment annyira, az edzőtáborozás eléggé problematikus volt anyagilag. 

 

Célok a nyári szezonra?

Elsődleges cél megugorni a szintet.  Ha meglesz, akkor a következő cél a döntőbe jutni, és a döntőben minél nagyobbat ugorni. A Duklában, a klubomnál a cél a tizenkettedik hely. De a legnehezebb lesz kijutni.

 

Abban az évben, amikor megugortad a 671 cm-t, olyan formában voltál, hogy szemmel láthatóan a lábaidban volt egy hétméteres ugrás is.

Bizony, benne is volt… Hm… Az én szívem vágya, és érzem, hogy bennem van még most is a hét méter, csak most az van, hogy ez a két év, mely olyan volt, amilyen, elvett az önbizalmamból. Mert 2010-ben minden, de azóta semmi sem sikerült.  És ilyenkor az ember egy kicsit elgondolkodik, hogyan tovább. Mondjuk az, hogy befejezzem, eszembe se jutott, pedig már tényleg sokszor padlón voltam. Ha ne adj Isten ez a szezon sem sikerül, akkor már lépnem kell. Gondolok itt az edzési metodikára, mert szerintem képes vagyok rá, hogy a világ legjobb tíz ugrója közé tartozzam. Ha elkerülnek a sérülések, akkor biztos nem akarom befejezni a 2016-os olimpiáig. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a sok munka, a sok idő, amit szenteltem a távolugrásnak, elveszne. Egyszer csak visszakapom, amit áldoztam a sportnak. Olyan nincs, hogy nem! :-D

(Poór Tibor, KLIKKout 2013. június)

 

A cikket a KLIKKout magazín szíves engedélyével közöljük.