Hát ez tényleg…

 

Poór Tibi írása

Fotók: Somogyi Tibor, Új Szó

 

Szépen sorban. Ki gondolta volna, hogy nem Velickýék „Opaszta, nem játszok!” című etűdje lesz a napilapok hasábjain az első számú DAC-sztori? Khm... Sokan.

Én tudtam, egyértelmű volt a tribünről – mondta nekem egy figura.

Bundaszerdahely – ez városunk új, szarkasztikus megnevezése.

 

Nyitra, te nagyon gyenge!

Az utóbbi hetek talán „legérdekesebb” meccse szerintem a hazai, Nyitra elleni volt. A nyomozók szerint ennek a meccsnek is arról kellett volna szólnia, hogy a DAC négy vagy több gólt kapjon. Viszont a Nyitra állítólag erre képtelen volt. Nem az a fontos, hogy menet közben vagy menet előtt jöttek rá.  Kissé tanácstalan vagyok – amikor egy csapat képtelen négy gólt rúgni egy olyan meccsen, ahol az ellenfél játékosai roppant segítőkészek lennének – ezt milyen jelzőkkel illő minősíteni? Milyen értéke van egy csapatteljesítménynek, mely által „vállra fektetnek“ egy ilyen béna csapatot? Szükséges egy edzői licenc ahhoz, hogy ezt a nyitrai fociszabotálást valaki észrevegye? Nem. Lehettet-e mást írni egy ilyen meccs után, minthogy a nyitrai csapat teljesítménye semmiképpen nem volt megpróbáltatás se a csapat, se az egyes játékosok számára? Nem lehetett. És mégis megtörtént, hogy sokan az értékelésnél figyelembe se vették a Nyitra gyalázatos teljesítményét.

 

Amikor megtudtam, hogy az egyik főszereplő a bundaügyben Hodúr, aki a szurkolói honlapunk fórumán egy eléggé éles vita tárgya volt, két gondolat járt a fejemben. Mélységesen sajnáltam azt az illetőt, aki a fórumon pártolta Hodúrt, persze abban az esetben, ha egy sima szurkolóról van szó, aki évek óta szívből kijár, hisz és reménykedik. Teljesen átéreztem, hogy ebben az esetben milyen határtalan csalódást okozott neki Hodúr, persze nemcsak ő.  A másik gondolatom az volt, hogy ez a személy „insider”, és csak játszadozik velem… Hm…

 

Ősszel leginkább a szenyicei és a miavai meccs volt bundagyanús számomra, vagy írjam azt, hogy az összes? A legundorítóbb meccs ennek ellenére a Nyitra elleni, bundasikertelen meccs volt, mert szerintem igazából ez a meccs ábrázolta legplasztikusabban a bundaszörnyűség tragikumát.

 

DAC – Slovan 1:2

A lelátók konganak az ürességtől. Megnéztem utólag a fotókat, szerintem körülbelül négyszázötven néző lehetett a meccsen.  Ezerszer hasra ütve se lehetet 1702 nézőt saccolni, ahogy ezt később olvashattuk. Amúgy nem értem teljesen, hogy miért veszi át szinte minden média ezeket a fura nézőszámokat, tudtommal nem kötelessége egyiknek se. Kérdem én, ha valamelyik stadionban negyven nézőnél bejelentenek hatszázat, akkor azt is beírja valamelyik újságíró a kommentjébe, mint releváns adatot? Csak nem…

 

Már a meccs előtt találkoztam Ervinnel, az aktuális dobossal, aki ezúttal „civilben”, dob nélkül igyekezett a pénztárhoz. „Ez már nekem is sok, addig nem, amíg nem érdemlik meg“ – mondja szomorúan...

 

A Slovan már az első körben eléggé komolytalan teljesítményt nyújtott ellenünk, és ez az összecsapás se volt kivétel. Tíz-tizenöt perc, egypár Vittek megmozdulás – amikor háromszögezett a halfokkal, zsebkendőnyi területen, bizony keresték a zsetonokat a fűben az inkább robotoló, mint labdazsonglőr középpályásaink.  De ez volt minden, amit bemutatott az éllovas...  A mieink harcoltak, csúsztak, futottak, szereltek, viszont logikusan, ez nem lehetett elég. Hiába ütközött Antunovič – egymás után kétszer is – úgy, hogy szinte elnémult a nyugdíjas tribün. A kaput először az 56. percben találtuk el… Ez sokat mondó adat. 

 

A „nap negatív hőse” – ez a cikis honor a játékvezetőt és az egyik asszisztensét illeti. Kriminálisan rossz teljesítmények. Ettől már csak az lehetett gagyibb – másodkézből tudom – ahogy egy pozsonyi illető ilyen mondattal fordult az üdítőért sorakozó sráchoz, aki magyarul merészelt szólni az elárusítóhoz: Nem tudsz szlovákul beszélni?  Bizonyára egy, a saját városa történelméből elégtelent begyűjtő pozsonyi krapek lehetett, aki ha a könyveket nem szekrényalátétnek használná, akkor talán ráragadna a városa magyar történelme. Képzeljék el, ha én történetesen egy KHL-meccsen sörért sorakozva beszólnék így egy Rastislavnak, persze fordított szituációban. Agyonvernének, ráadásul gyilkossági kísérlet vádjával engem ítélnének el húsz évre. Na, egy picit elkalandoztunk…

 

A meccs után kaptak a bírók kígyót-békát, de a legnevettetőbb a főbejárat előtti jelenet volt, amikor az ott álló, többnyire nyugdíjas nézők rákérdeztek a Slovan-küldöttség egyik – honunkban is ismert – tagjánál, mi a véleménye a meccsről.  Nem tudom, hogy az egész meccsre vagy, csupán a saját csapatára gondolt, de eléggé egyértelműen hallható volt a magyar hangú, felirat nélküli véleménye, mely így szólt: Hát ez tényleg jó nagy szar volt…

(Poór Tibor, KLIKKout 2013. október)

 

A cikket a KLIKKout magazín szíves engedélyével közöljük.