Corgoň, vagy „Sárliga”?

 

Poór Tibi élménybeszámolója

Nagy Krisztián fotói

 

A Zsolna-DAC mérkőzés előtt. A sajtótájékoztató helyiségbe berobban egy negyven körüli figura, körbenéz, és nyersen rákérdez: Mi van itt, halotti tor? Meccs után. A sajtóhelyiségbe berobban ugyanez a figura. Még kevésbé válogatja meg a szavait, idegesen dühöng: Ha százhúsz percig játsszák ezt a meccset, biz’ isten itt döglök meg infarktusban!!! B.sszák meg ezt az undorító focit!!!

 

Sajtótájékoztató. Egy fiatal szlovák újságíró kérdezi a hazai edzőtől: Nem szégyen, hogy a Zsolna kikap egy olyan csapattól, melynek nincs pénze a fizetésekre, és a meccsekre lassan a járati autóbuszokkal kel útra? Először elmosolyodok, de pár másodperc múlva ég az arcom. Nem elég, hogy szégyent szégyenre halmoz a klub, de kétszáz kilométeres út és egy fejfájdító foci után hallgatnom kell a klubunkból való nyilvános gúnyűzést. De mit lehet tenni, vágjam szájon az illetőt? Miért, hiszen igaza van?!

 

A következő kérdés Bott Janié: Nem gondolják, hogy nem volt fair, amikor a bedobásnál nem adták vissza a labdát? Logikus kérdés. Egy másik legény, miután Jani kimondja a kérdést, felé néz és rákérdez: Hogy van képe pont a DAC-nak a fair-playről beszélni!!!

A sajtótájékoztatónak vége, vonulunk kifelé, és lekezelünk Mikivel. Sejtem, hogy a meccs után, a kabinban előhozta „azt” a meccset. Kézfogás közben megemlíti nekem is: „Emlékszel, három éve is itt kezdődött valami?… ”.

 

Igen. Pontosan 2010. szeptember 24-én, ugyanitt, ugyanilyen eredmény. Három éve az volt az első nagy dobása az őszi, Radványi-Németh edzőpáros vezette csapatnak… Emlékszem, de szerintem a történelem nem fog megismétlődni, mivel csak a két eredményben észlelek összehasonlítani valót.

 

Snegi Dunaszerdahelyen

 

Snegi alias Martin Šnegoň, aki Dunaszerdahelyről származik. Amikor Martin a DAC-stadionban járkál, akkor az egyet jelent: Szenyicével – ahol Martin csapatvezető – játszik a DAC.

 

Szenyice se remekel a bajnokságban, kevés a pontjuk, tehát csipkedniük kell magukat. Erre alapozva reménykedik legalább egy átlagos meccsben a körülbelül kétszázfejű nézősereg, mely később tényleg úgy viselkedik, mint egy kétszázfejű sárkány: tüzet és trágárságok sorát hányja a pályára. Meg kell hagynom, hogy akiknek kiszolgálniuk kellene a nézőket, mindent megtesznek azért, hogy a néző idegileg kikészüljön, és örökre hátat fordítson a focinak. Az, hogy kétszáz nézőnél bejelentenek ezerkétszázat, az már apróságnak számít. Ezt lehet orvosolni – az újságírók írják meg, hogy mennyit láttak a saját szemükkel és kész. Ami a pályán történt… Hát, megérett a világ – a focivilág biztos – a pusztulásra, ha ezt a meccset a focit művelők egy olyas valaminek vélik, amiért bárki is megérdemelne akár egy lyukas garast. A DAC csapatát különösen nem kell vesézni, ez egy olyan állapot, amilyet már nem lehet kimagyarázni sehogy sem. Egy dologra talán jó, ritkíthat a helyi politikusok soraiból, mert aki ez mellett kiáll, az a szavazók szemében se perc alatt egy politikai dupla-hullává válik.

 

Röviden a meccsről: egy bicegő játékvezető, aki úgy mozog a pályán, mint egy lábon lőtt medve. Közben szemlátomást, akarva-akaratlanul, a szenyiceiek szekerét tolja. Harcias, de esztelenül focizó hazai csapat, a szenyiceiek tanácstalansága megspékelve rengeteg rossz technikai megoldással, egy agyament baki, melynek végén Belic piros lapja virított Pavlík kezében. Nem, hogy nem ért 5 eurót ez a meccs, de az a kétszáz néző bocsánatkérést érdemel. Mindkét csapat edzőjétől, mindkét klubtól és Pavlík játékvezetőtől is.

(Poór Tibor, KLIKKout 2013. november)

 

A cikket a KLIKKout magazín szíves engedélyével közöljük.