Fél év alatt a pokolból a mennyországba: Radványi Miklós bent tartotta a DAC-ot az élvonalban, úgy ünnepelték, mint egy bajnokcsapat edzőjét

„Ilyen nyomás alatt még sosem dolgoztam”

 

Hosszú idő után csak az edzői munkával kellett foglalkoznia, de ez volt pályafutása legkeményebb fél éve. Radványi Miklóssal, a DAC labdarúgócsapatának vezetőedzőjével beszélgettünk.

 

Fél éve a pokolban érezhette magát, most viszont a mennyekben járhat. A DAC ugyan az utolsó helyen telelt a Corgoň Ligában, ráadásul pontlevonással is sújtották, mégis kiharcolta a bentmaradást.

Az őszi szezon után azt mondtam, így nem lehet csinálni a focit. Szerencsére megtörténtek azok a változások, amikre szükség volt, Világi Oszkár vette át a klubot. Az elmúlt másfél év alatt mindig azt reméltem, hogy valami történni fog, és visszajönnek a nézők a stadionba. Így lett, és a pokolból a mennyországba kerültünk.

 

(Somogyi Tibor felvétele)

A február vége viszont nagyon idegesen zajlott, az átigazolási időszak utolsó napján intéztek még jó néhány játékost.

Január végén hallottam először arról, hogy valami készül a klub körül. Persze én akkor még nem beszélhettem erről nyíltan, de a játékosoknak jeleztem, hogy tulajdonosváltás lesz, és egy megbízható ember veszi át a klubot. Minőségi játékosokat igazoltunk, de a kispad rövid volt. Ha valaki kiesett, már nem tudtam ugyanolyan szintű játékossal helyettesíteni. Szerencsénk is volt, hogy tíz–tizenegy meccsen ugyanazt a kezdőcsapatot küldhettem pályára.

 

Csak Szarka Ákos volt a kivétel, aki a senicai meccsen eltörte Tomáš Kóňa lábát, s kilenc hónapos eltiltást kapott. A kiválása mekkora törést jelentett?

Nagy törés volt. A 4-2-3-1-es rendszerben szükséged van egy magas csatárra. Szarkában mindig is láttam potenciált, mert fantasztikus fizikai adottságai vannak, akár góllövő is lehet belőle. Nem mondom, hogy 20–25 gólt szerez egy szezonban, de 10-et, 15-öt biztosan. Tavasszal hétről hétre jobban futballozott, azt csinálta, amit egy előretolt csatárnak csinálnia kell. Senicán rúgott két fantasztikus gólt, úgy mentem be a félidőben az öltözőbe, hogy ezt a csapatot nem fogja megverni senki, olyan jól összeállt. Senicát a második félidőben agyoncsaptuk volna, ha nem történik az ominózus eset. De jött ez a rövidzárlat, és hat hét kemény munkája ment füstbe egy pillanat alatt. Tudtam, hogy nincs még egy hasonló típusú csatárom, és ez a probléma végig elkísért minket.

 

Matúš viszont elég jól helyettesítette Szarkát, három fontos gólt is lőtt.

Matúš igazi szívember. Amíg nem jött a sérülése a nyitraiak elleni meccs előtt, mindig odatette magát. Kellemesen meglepett, hogy azt a 60–65 percet végig tudta csinálni. Ő viszont más típusú, mint Ákos. Számomra is jó tapasztalat, hogy a keretbe kell négy csatár, s közülük kettőnek egyforma típusúnak kell lennie.

 

A tavaszi idény során többször is elmondta, a DAC-nak minden meccs az év meccse. Visszatekintve melyik mérkőzés volt a legfontosabb?

A végeredmény azt mutatja, hogy a nyitraiak elleni, ahol arra ment ki a játék, hogy ne kapjunk ki. Természetesen nyerni akartunk, és más körülmények között talán nyertünk is volna, de a döntetlen után is reméltem, hogy már meglesz a bentmaradás.

 

Hogyan tudott ilyen összetartó kollektívát kialakítani?

Mikor megvolt a lehetőségem, hogy csapatot építsek, akkor mindig ilyen kollektívám volt. 2010-ben is, tavaly is, amikor feljutottunk a második ligából, és most tavasszal is. A fiúk egymásért küzdöttek, ez a rúgott gólok megoszlásán is látszik. Nem volt egy tipikus góllövőnk, de igazi csapat voltunk.

 

Az sem rontott a hangulaton, hogy nem sokkal a tavaszi szezon kezdete előtt kiderült, a bundabotrány miatt hat pontot levonnak a DAC-tól?

Minden játékos tisztában volt ezzel. Egy héttel a bajnokság kezdete előtt felírtam a táblára a neveket, hogy kiket szeretnék a csapatba, s Végh Tibi, a klubelnök megkérdezte: garantálod, hogy ezzel a csapattal megtartjuk a ligát? Én pedig azt feleltem, igen, ezzel a csapattal sikerülni fog. Minden fejben dől el, ha valaki valamiben hisz, akkor képes nagy dolgokra.

 

Nem voltak kétségei a tavaszi szezon előtt?

Számomra nem szokatlan, hogy az utolsó pillanatban rakom össze a csapatot, de az ennek a veszélye, hogy ilyenkor sosem tudni, milyen erőben jönnek a játékosok. Ezért volt fontos, hogy a kassaiak ellen az 51. percben kiállították az ellenfél egyik játékosát. Ha a kassaiak tizenegy emberrel játsszák végig a mérkőzést, akkor biztosan gondjaink lettek volna, mert néhány játékoson azért látni lehetett, hogy a meccskondi hiányzik. A következő fordulóban Nagyszombatban szintén kiállították a 48. percben Janečkát, a Spartak még úgy is jobban játszott, de sikerült nyernünk. A kiállításoknak köszönhetően pedig kaptam még két hetet, hogy a játékosok erőnlétén javítsak. Ilyenkor jó érzékkel kell hozzájuk nyúlni, nehogy túlterheld őket. Ez a két hét elég volt arra, hogy felmérjem a helyzetet, s aztán a Ružomberok ellen már jól is játszott a csapat, 75 percen keresztül mi domináltunk.

 

Az összes tavaszi erősítés az ön kérésére érkezett?

Turňát, Brašeňt és Gergelt kifejezetten én akartam, Kristo és Causic idejött próbajátékra, és végül maradtak. Szabó Ottit már 2010-ben megszólítottam, hogy nem akar-e visszajönni, s akkor azt mondta, ha új tulajdonos lesz, nagyon szívesen hazajön. Straka Gáborral tavaly nyáron beszéltem, de akkor még sérült volt, s inkább elment falura, minthogy visszajött volna abba, ami itt volt. A játékosok kiválasztása most is úgy történik, hogy megbeszéljük, milyen játékosokat szeretnék én, ki jöhet szóba, ki van a piacon, és megbeszéljük, ki jöhet és ki nem.

 

Hosszú idő után most lesz ideje összeállítani az együttest a következő idényre.

Fontos volt, hogy már majdnem két héttel a bajnokság vége előtt bebiztosítottuk a bentmaradást. Nyertünk tíz napot, hogy megszólíthassuk a játékosokat, megtörtént a kapcsolatfelvétel. Most már lassan abban a fázisban vagyunk, hogy véglegesíthetjük a listát. Ha a kiszemeltek 50–60%-át meg tudjuk szerezni, már jól állunk. Szeretném megtartani a tavaszi csapatot, és még 5–6 futballistát hozni, hogy legyen erős kispadunk is.

 

Dunaszerdahelyen most futball-láz van, a tavaszi együttesből bizonyára mindenki maradni akar.

Mindenkinek öröm ilyen nézőközönség előtt játszani, nagyon jó a szimbiózis a csapat és a szurkolók között. A drukkerek is látták, hogy ez a csapat az első perctől az utolsóig küzd. Lehet, hogy nem játszanak mindig szépen, de odateszik magukat. Mindenki szívesen maradna, de ha kap külföldről jobb ajánlatot, akkor talán azt választja. Gergelt lesz a legnehezebb megtartani, mert nagy az érdeklődés iránta. De a tárgyalás, egyezkedés most már szerencsére nem az én dolgom.

 

Nem volt furcsa, hogy a sok zűrös év után most csak az edzői munkára kellett koncentrálnia?

Végre olyan közegben dolgozhattam, ami működik. Az ember nagyon gyorsan megszokja a jót, úgyhogy nem volt furcsa. Ilyen stressz alatt még soha életemben nem dolgoztam, mert most minden adott volt. Ha tavaly nem kerültünk volna fel, mindenki azt mondta volna, pénz nélkül nem lehet. De most sokkal nagyobb volt rajtam a felelősség, nem lehetett volna a körülményekre fogni a sikertelenséget. Örülök, hogy sikeresen dolgoztunk, a tavaszi eredmények alapján negyedikek voltunk.

 

A bentmaradást a nagyszombatiak elleni hazai mérkőzésen vívták ki. Hogyan élte át azt a meccset?

Nem volt annyira nehéz meccs, mint kintről tűnhetett, mert az történt, amit akartunk. Az volt a terv, hogy az első 10–15 percben lerohanjuk őket, és igyekszünk gólt rúgni, s ez be is jött. A legnagyobb gondom az volt, hogy ki fog gólt rúgni. Amikor Otti belőtte azt a szabadrúgást, már tudtam, hogy meglesz, mert ha visszaálltunk védekezni, akkor nagyon kevés csapat került ellenünk helyzetbe.

 

Mit érzett a lefújás után?

Örültem a három pontnak, de még akkor nem volt vége a pozsonyi meccsnek. Két és fél perc várakozás után láttam a tulajdonost a tribünön, ahogy elkezdett ujjongani, gondolom, ő kapta az első hírt. Akkor olyan megkönnyebbülést éreztem, amilyet korábban még soha. Sokszor sokan megkérdezték, mi volt a nehezebb, felkerülni vagy bentmaradni. Hivatalosan mindig nehezebb felkerülni, de egy éve nem éreztem ezt a nagy nyomást. Most visszajöttek a nézők, és ahogy meneteltünk tavasszal, mindenki szinte el is várta, hogy ez a csapat bent fog maradni, s a végét magunknak tettük nehézzé. A győzelem után meg is hatódtam. Az emberek úgy örültek, mintha megnyertük volna a bajnokságot.

 

Kevés csapatnál szeretik a szurkolók annyira a játékosokat, mint a DAC-nál.

Az utolsó bajnoki után, Rózsahegyről hazafelé jövet a drukkerek felhívtak, hogy álljunk meg Donovalyn. A környékbeli szállodákból mindenki az ablakban csüngött, mert utoljára a Beatles buszát támadták le úgy, ahogy minket. Hihetetlen, mennyire szeretik a szurkolók a játékosokat, ezt a futballisták is átérezték. Szép fél év volt.

 

Ezt a fél évet tartja edzői pályafutása legnagyobb sikerének?

A sikerek a címeknél kezdődnek, de biztos ez is ott van az első–második helyen. A csapat hatalmasat alkotott, hogy a pontlevonás után is kiharcolta a bentmaradást.

 

A szlovák játékosok mit szóltak ahhoz, hogy Dunaszerdahely magyar város, a szurkolók magyarul drukkolnak?

Az elején meg voltak lepődve, de utána már kezdték tanulni a dalszövegeket. Ha elmész külföldre, ott sem érted az elején, mit énekelnek, mégis fantasztikusan hangzanak azok a dalok. A játékosok is már egyre többet értenek, mindenkinek az az álma, hogy ilyen környezetben futballozzon. Amikor megyünk egy idegenbeli meccsre, és látjuk a buszokat, autókat a sálakkal, zászlókkal, az hihetetlen.

 

Kiket tart a tavaszi idény meghatározó embereinek?

Számomra talán a legnagyobb meglepetés Penksa. A felkészülés alatt nem mutatott sok extrát, nem voltam benne biztos, hogy támasza tud-e lenni a csapatnak. De kevés ilyen kapussal találkoztam, akinek ekkora önbizalma van. Voltak mérkőzések, amikor neki köszönhettük a győzelmet. Gergel pedig már az első perctől kezdve nagyon jól játszott, ahogy átvette a labdát a kassaiak ellen, és elsőre két embert agyonvert vele, már lehetett látni, hogy ez a gyerek meccsről meccsre fejlődni fog. Pedig már leírták, kétszer kiesett a csapatával, holott én emlékszem rá 19 éves korából, Trencsénben játszott, dinamikus volt, gyors, jobbal és ballal is jól lőtt, mára meg így földbe döngölték… Úgy volt, hogy Nyitrára igazol, de beszéltem a menedzserével, mert imádok leírt játékosokat helyrerakni. Gašparík is ilyen volt, s Gergelt is sikerült felhozni, többször volt a forduló legjobbja, s az egyik kulcsember lett. Kölcsönjátékosként volt nálunk, de szeretne maradni.

 

Kiket akar még megtartani azok közül, akiknek a szezon végén lejárt a szerződése?

Penksát, Gergelt, Causicot és Szarkát. Rajtuk kívül még öt–hat erősítést tervezünk.

 

Légiós is van a kiszemeltek között?

Nincs. Szlovákiában is vannak jó futballisták. Az elsődleges cél az akadémia kialakítása, de kell néhány év, mire onnan kijönnek az első játékosok.

 

Önnek is lejárt most a szerződése. Sikerült megegyezni a folytatásról?

A nagyszombatiak elleni meccs után együtt ünnepeltünk a tulajdonossal, akkor mondta, hogy jövőre is én leszek a DAC edzője. Kezet adtunk rá. Ha mind a két fél egyet akar, a többi már csak formalitás.

 

Mennyit öregedett ez alatt a három hónap alatt?

Amikor az új tulajdonos megvette a klubot, éreztem, életem legnehezebb három hónapja következik. Ez kemény volt. Ilyen nyomás alatt még soha nem dolgoztam. Bízom benne, hogy jövőre már nem kerülünk ilyen helyzetbe. Bár olyan nyomás lenne rajtunk, hogy felső pozíciókért játszunk. Az is teher, de más, nem olyan, mint most, hogy minden meccsen a nyakadon a kés. A DAC-nál most minden úgy működik, ahogy a profi futballban kell. Idejében megjönnek a fizetések, ezért is szeretnének most ide jönni a játékosok. Egyébként magam is kíváncsi voltam, hogyan tudok dolgozni zavartalan körülmények között. Sokan mondták, hogy én csak rossz helyzetben vagyok jó edző. Örülök, hogy megmutattam, jó feltételek között talán még jobban tudok dolgozni.

(SZABÓ ZOLTÁN, BŐD TITANILLA, Új Szó, 2014. június 11.)