Struhár, Nworah és Horváth Béla érkezett

 

Tegnaptól háromnapos poprádi edzőtáborozáson vesz részt a DAC élvonalbeli futballcsapata. Radványi Miklós vezetőedző 21 játékost vitt magával, az együttessel tartott a legutóbb Pápán futballozó 30 éves Peter Struhár, a korábban Lengyelországban légióskodó Horváth Béla (30 esztendős), a tavasszal Nagyszombatban játszó nigériai Peter Nworah (23) és a Komáromból visszatért Goran Antunovics (25) is.

 

„Gergel, Causic, Klabník, Valenta és Adiaba távozott a tavaszi keretből. Causicot, de főleg Gergelt szerettük volna megtartani, az utóbbinak a korábbinál kedvezőbb feltételeket kínáltunk, ám mégis a Senicát választotta – mondta lapunknak Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója. – Tapasztalt játékosok érkeztek, akiket ismerünk, bízunk benne, hogy hamarosan alapemberré válnak. A rutinos futballisták mellett a tehetséges fiatalokra, Tóthra, Sáblerre és Černákra is számítunk. Csütörtökön csatlakozik a többiekhez a korábban Augsburgban szereplő Kocsis Gergely, aki megsérült a felkészülés elején.”

 

Az ukrán Metallurg Donyeck lemondta a DAC elleni hétfői előkészületi mérkőzést, a Radványi-legénység ma Poprádon (17.30) a lengyel Wisla Krakkó csapatával találkozik .

 

A bajnoki főpróbára szombaton (17.30) Szencen kerül sor, amelyen a helyi II. ligás SFM lesz az ellenfél. Az még kérdéses, hogy műfüves vagy füves pályán lesz a meccs, mert csak a napokban dől el, hol rendezik a Fortuna Liga 1. fordulójában a Trenčín–DAC mérkőzést. Mivel a műfüves játéktérrel rendelkező trencséni AS az Európa Liga-meccseit Dubnicán fogja játszani, ezért elképzelhető, hogy a pontvadászat elején is ott fogadja riválisait.

 

Értesüléseink szerint a DAC nyári hazai bajnoki meccsei este héttől kezdődnek. Egyetlen kivétel az augusztus 16-i DAC–Myjava találkozó, amelyre 16 órától kerül sor.

 

Szurkolói találkozó Dunaszerdahelyen

 

Találkozóra invitálja a drukkereit a DAC labdarúgóklub: pénteken a fél ötkor kezdődő edzés végeztével (kb. fél hatkor) a főtribün melletti sátorban alkalom nyílik elbeszélgetni a játékosokkal, edzőkkel, vezetőkkel, továbbá információkat lehet kapni a szezonbérletek vételéről is. A találkozóra a klub sok szeretettel, valamint gulyással, kolbásszal, sörrel és üdítővel várja a szurkolókat!

(sz. z., Új Szó, 2014. július 2.)