Október 10-ig látható a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban a DAC történetét bemutató fotókiállítás

Nem véletlenül választották a DAC nevet

 

„Csak annak a klubnak lehet sikeres a jövője, amely ápolja a múltját” – hangzott el a DAC történetének 110 évét bemutató fotókiállítás megnyitóján. A csütörtöki vernisszázson a gazdag képanyag mellett olyan tárgyakat is megtekinthettek az érdeklődők, amelyeket korábban nem láthatott a nagyközönség – ezek közül a legértékesebb a Csehszlovák Kupa megnyeréséért járó emlékplakett volt. Biztonsági okokból az ereklyéket csak a megnyitón állították ki, a fotók azonban október 10-ig megtekinthetők a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ előcsarnokában. A tárlatról annak összeállítójával, Nagy Krisztiánnal beszélgettünk.

 

Hogyan lehetett 110 év történéseit 40 fotóban összefoglalni? Milyen szempontok szerint válogattak?

Nem volt egyszerű feladat. Szerencsére nagyon sok anyagot sikerült összegyűjtenünk. A fő kritérium az volt, hogy dokumentáljunk minden korszakot és minden nagyobb sikert. A második világháború előtti időszakról kevés a fennmaradt fotó, ott gyakorlatilag minden kikerült, ami rendelkezésre állt. Az ötvenes évektől kezdve azonban már sok felvétel készült, így arra összpontosítottunk, hogy az emlékezetes csapatok, amelyek valamilyen sikert elértek, mindenképpen meg legyenek örökítve a tárlaton. Emellett próbáltunk olyan érdekességeket is belerakni a kiállítás anyagába, amelyek nem kötődnek egy-egy konkrét sikerhez, de valamiért megfoghatják a nézőt, szurkolót.

 

Megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy a hagyomány szerint 1904-ben indult a sportélet Dunaszerdahelyen. Mit értsünk ez alatt?

1984-ben volt egy rendezvénysorozat a városban az öregek világéve alkalmából, és ennek kapcsán kezdték el kutatni, kit érdemes felköszönteni. Így jutottak el a DAC gyökereihez is. A harmincas-negyvenes években ugyanis egy dunaszerdahelyi diák a testnevelési egyetemen a város sportéletéből írta a szakdolgozatát, ebben szerepel az is, hogy 1904-ben alakult meg a sportklub. Harminc éve még ez a diplomamunka megvolt, sajnos, azóta eltűnt. A klub fennállásának 100. évfordulója előtt Sidó Ferenc és Brányik Sándor készített egy könyvet A dunaszerdahelyi futball 100 éve címmel, s kutatásuk során arra jöttek rá, hogy 1904-ben a város képviselő-testülete kétholdnyi területet jelölt ki sportolási célra a mai Észak I lakótelep helyén, a Vermes-villa szomszédságában. Egészen az ötvenes évek elejéig itt volt a futballpálya. Ez a képviselő-testületi határozat máig megvan. 1908-ban alakult meg a Dunaszerdahelyi Sport Egyesület (DSE), az első szervezett sportklub, s valószínűsíthető, hogy nem a nulláról kezdték, a sportolásnak már voltak akkor bizonyos alapjai. A sportélet kezdete tehát 1904-re tehető.

 

A DAC név tényleg a Trianonnal való dacolást jelezte?

Több mint valószínű. Erre utal az is, hogy a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club, azaz a DAC 1920-ban alakult, abban az időszakban, amikor az emberekben még benne volt a düh a világháború utáni történések miatt. Dunaszerdahely magyar város volt, így logikusnak tűnik, hogy nem véletlenül választották ezt a nevet. Ez egyfajta dacolás volt, a magyar összefogás példája a csehszlovák államhatalom ellen.

 

A klub legnagyobb sikere az 1987-es Csehszlovák Kupa-győzelem volt. A megnyitón láthattunk egy emlékplakettet, a trófea azonban csak fotón szerepel. Mi lett a kupával?

A kupa volt, van, és lesz, csak egy kis időt kérünk, hogy megtaláljuk. Mindent megteszünk azért, hogy felkutassuk, és ha mégsem kerülne elő, akkor megpróbálunk egy másolatot készíttetni róla a szövetség segítségével. Mi eleve csak egy másolatot kaptunk, hiszen vándorserlegről van szó, az eredetit egy év után tovább kellett adnunk. Ez a másolat azonban a kilencvenes évek közepéig még megvolt, bízom benne, hogy előkerül. Nyilván valakinél megvan, nem hiszem, hogy ezt kidobták volna. Gondolom, olyanhoz került, akinek szívügye a futball, s már csak nem követett el olyan barbárságot, hogy kidobta.

 

A kiállítás összeállítása során mi volt a legérdekesebb dolog, amit talált?

Nagyon megörültem neki, hogy a kupagyőzelemről létezik egy plakett is, erről korábban nem tudtam. A rengeteg fotó átnézése közben pedig kezembe került egy olyan is, amin én is rajta vagyok tízévesen. De a legjobban annak örültem, hogy mennyire segítőkész volt mindenki, aki a képeket, ereklyéket a rendelkezésünkre bocsátotta. Az emberek a szívükön viselik a dunaszerdahelyi futball sorsát.

(BŐD TITANILLA, Új Szó, 2014. szeptember 13.)