Antal-éra 2008 2/4 rész -Dunaszerdahely, are you ready?!

[chilavert]

Dunaszerdahely, are you ready?!


Ez a kérdés eredetileg így szólt: „Slovan, are you ready?!“ A Nyitra elleni hazai meccsen nézett farkasszemet ez a drapi a szemben levő tudósító kamerák objektívjeivel. Nem, Dunaszerdahely rohadtul nem volt erre felkészülve.

Ez idő tájt a Sport utcán egyszerre több történetnek is írták a fejezetét. Miközben pár játékos vállveregetésen kívül egyebet nem nagyon kapott, a szurkolók mit sem sejtve a fellegekben jártak. YBS néven egy hatalmas fanklub jött létre. Szinte lángoltak a szurkolók az izgatottságtól. Érintésnyi közelségre akartak lenni, és voltak is a játékosoktól, és az akkor még atyaúristenektől - Antal Barnustól és élettársától, Kingától. Bizony, nagy hiba volt ilyen közel kerülni a vezetőséghez… Tulajdonképpen ma már mindegy, hogy hiba volt-e, vagy szándékosság. A fanklub tagjai a stadionban levő pizzériában töltötték a napok, hetek túlnyomó részét. A szurkolói megszállottság, szocialista brigád önkéntessége és végrehajtó egyesület keverékének nevezném. Ezt később, a Pinte-ügynél, a vezetőség maximális mértékben ki is használta.

Egész ország ellenünk…

A Ligetfalu elleni első kupamérkőzésre a pozsonyi Disznólegelő stadionban került sor.
Sokféle játékvezetői „teljesítményt“ láttam már, de évek múltán, már lehiggadva, nyugodtan ki merem mondani: Egy malac bírói teljesítményt láttunk. Mi lett a malac teljesítmény végeredménye? Többek között az, hogy a könnyen kizökkenthető Kweukét kiállították, megjegyzem jogosan, de erre ment ki a játék. Kweuke ezzel „kipontozódott“, nem játszhatott a DAC-Slovan meccsen. Ezt így „kell“ csinálni…

A Slovan előtt még soron volt a nagyszombati remek mérkőzés, Novota Jani kitűnő teljesítményével. Máig előttem van egy remekbe szabott fejes reflexszerű hárítása. Pinte Attila is bámulatosan játszott. Ínyencfalatnak számított, amikor Ati a saját ötöse csücskén, egy mozdulattal, higgadtan, két Spartak játékost is befűzött. Werner taktikája kitűnő volt, és Németh Kriszti győztes gól megnevezéséből a győztes szót csak Caha óriási hibája radírozta ki. Később ez a cseh szőkeség - akit egy fórumozó srác frappánsan James Onedinhoz hasonlított - már csak a szarvashibáiról volt híres.

2008, november elseje. Mindenszentek. És a feleségem szülinapja…

Becslések szerint közel tizenötezren vagyunk a „Millenium Corozium” stadionban, annak ellenére, hogy „officosan“ 6100-at írnak az eredményjelző táblára. A városunk úgy néz ki, mintha NATO-gyakorlat lenne itt. Később többen megjegyzik, akire igazán vigyázni kellett volna, és aki aznap igazán rendbontó volt, leginkább egyenruhában volt látható.

A hazai szurkolók a Lidl előtt gyülekeznek. Arcfestések, rigmusok ismételgetése, hangszálak köszörülése. A tömeg a stadion felé indul, nagyobb rendbontás nélkül.

Az állomásról az égszínkék tömeg indul a stadion felé. Röpködnek bizony a görögtüzek a családi házak udvaraiba.

Vannak itt szurkolók Magyarország minden részéről is. A radikális, kemény Fradisok is. Hangszálaikról keverve jönnek a magyarságot dicsőítő rigmusok, és ahogy ők hívják, a „Tótiát” nem éppen dicsőítő rigmusok. A stadionba érve mindkét oldalról mint fegyver, főleg a hangszál van használva, az égszínkékek ezt görögtűzzel tűzdelik. Nem számoltam, mennyi görögtűz landolt a vendégszektorból, de feltehetően több tucatnyit sikerült az égszínkék szurkolóknak becsempészni.

Elkezdődik a meccs. Pár Slovan szurkoló átmászik a kerítésen. A „rohamosok“ intézkednek. Viszont nagyobb gond a görögtűz. Amikor az egyik majdnem eltalálja Novota Janit, a nézőtér már fütyülve kérdezi, hogy meddig lehet ezt tolerálni? Hála Istennek, mozgósítás látható, és egy nagy tömeg rohamrendőr masírozik Jani kapujának a háta mögött. De miért mennek a hazai szurkolókhoz? Mi a francot akarnak ott?

Pár perc és megtörténik…

A rohamrendőrök lerohanják azt a szektort, ahol nemcsak a Fradis kemény fiúk vannak, hanem a Magyarországról jött lányok, gyerekek és az itt élő fiúk, lányok és gyerekek.

Ami hihetetlennek tűnik, a szurkolók - ezzel egy nagyobb mészárlást megelőzve - nem reagálnak, nem vágnak vissza. Csupán megszeppenve hátrálnak. Nem értik az egészet…

Sok a sebesült, egy srác élet-halál között lebeg. Lengyel Krisztián. A „nyugdíjas“ tribün legfelsőbb sorából nézem, ahogy mindenki körülöttem dermedten, mérgesen, érthetetlen arccal lesi ezt a szörnyű látványt. Hátat fordítok és a tribün pléh „falába“ erősen beleverem a fejem. Nem segít, nincs fizikai fájdalom, mely túltesz a látottakon. A mérkőzés folytatódik. Nem érdekel.

A VIP-szektorból a negyedik gólnál Samo Slovák apja, aki színész, feláll, és teátrálisan tapsol. - Mit tapsolsz? Hova lett a művészlelked? Nem látod, hogy lehet, embert öltek?

Landol a helikopter. 15 ezres kalitka, vadállatokkal őrizve. Vége a meccsnek. Az Admiral Pub előtt, DAC mezben, egy betondarabon Kiss Balázs ül, aki egy év múlva magyarra fordítja a nyolcvanas évekről szóló könyvemet. Először találkozunk. A szemében a huszonéves fiatalember határtalan csalódását látom - mindenben. Hallgatunk, nem tudunk beszélgetni.

Az elkövetkező hetekben hazugság hazugságra jelenik meg a szlovák médiák többségében.

Egy születésnapi ünnepségen, médiákkal megmasszírozott rokonom így szól, - Miért csináltok Szerdahelyen szégyent a magyarokra? Mélyen szúrt kés. Maradok abban, hogy csak simán elküldöm őt a „pébe”.

Egy évvel később.

Látogatóba megyünk a Lengyel családhoz. Egy törékeny gyereket és egy meggyötört, de annak ellenére nagyon erős anyát látunk. Miközben meséli, hogy hosszú ideig egész éjjel égve kellett hagyni Krisztián miatt a lámpákat, bennem, kívül nem láthatóan, víz és tűz háborúja folyik. Mint amikor az égő vasra vizet öntünk.

Bármit teszek, 2008. november elsejét nem tudom elfelejteni. Lengyel Krisztián miatt.

Erre a november elsejére Dunaszerdahelyen senki se volt „árjuredi“…
(Poór Tibor, KLIKKout 2012. február)