1988/1989 Pohár UEFA, 2. kolo - odveta / UEFA Kupa, 2. forduló - visszavágó

   TJ DAC - Bayern München   

0:2 (0:2)

9.11.1988: V najslávnejšom zápase v dejinách DAC bol Bayern nad sily nášho mužstva. Športové podujatie nikdy nepritiahlo v našom meste toľko ľudí.

1988.11.09.: A DAC történelmének legrangosabb ellenfele jobb volt és megérdemelten jutott tovább. Ennyi néző városunkban sosem jött össze egyetlen sportesemény alkalmából.

VIDEOGALÉRIA / VIDEÓK

Új Szó, 1988. november 08.:

Šport 10.11.1988:                                         TIP 16.11.1988:

Štart 48/1988, 21.11.1988:

Fieber-Ekström                                              Kašpar-Takáč-Wohlfarth-Fieber

DAC Dun. Streda vypadol z Pohára UEFA, lebo – ako priebeh odvety s Bayernom ukázal – favorizovaný súper z Mníchova bol nad jeho sily.

NA ÚRODNOM ŽITNOM OSTROVE VYMLÁTIL DAC LEN PRÁZDNU SLAMU

Ked' nebol v Mníchove pohreb, hneď chceli doma svadbu

Szaban dal, Szaban vzal... Gól, ktorý dal v závere prvého stretnutia 2. kola Pohára UEFA v Mníchove Tibor Szaban, vzkriesil akú-takú iskierku nádeje pre odvetu. Vedeli sme, že Bayern Mníchov je - porovnajúc jeho súčasnú formu a formu DAC Dunajská Streda - jasným favoritom tohto dvojboja v treťom pohári. Čestný gól a prehra 1:3 boli plamienkom. Lenže ten istý Szaban túto nádej v odvete sám sfúkol. Za stavu 0:1 podrazil unikajúceho Wohlfartha na pokutovej hranici, za čo platil pokutu on v podobe žltej karty a mužstvo DAC druhým gólom. O šesť minút neskoršie celkom zbytočne vrazil do brankára Aumanna a musel odísť pod sprchy. Tým odišli všetky nádeje, lebo futbal síce prináša prekvapenia, ale nie zázraky.

Rýchla zábudlivosť

To však zrejme nepochopili ani hráči, ani diváci a celkom asi ani tréneri. Spomeňme si na záver prvého zápasu v Mníchove: po skončení duelu a prehre 1:3 sa všetci tešili, akoby vyhrali. Už sme písali, že sme chápali ich radosť: vychádzala z reality, lebo v súboji s jednoznačne kvalitnejším súperom uhrali čestný výsledok. No už o dva týždne na to zabudli. Zabudli na súpera, na disciplinovanosť v hre (hráči), na okamžitú reakciu v podobe posilnenia obrany, keď bol stopér Liba mimo ihriska (tréneri) i na trpezlivosť v pohárovej matematike (diváci). Zrazu si všetci zamenili pohár za typický ligový zápas vo vlastnom prostredí, ktorý máva celkom iné parametre, než mal tento odvetný pohárový.

Uznávam, že mužstvu zo Žitného ostrova chýbajú skúsenosti z medzinárodných bojov, tak ako iste každému z našich ligistov. Kým však nebudeme hrať kvalitnejšie, nikto po nás nesiahne. Musíme sa teda kaliť v ligovej súťaži. No ako sa kalíme?

Malý modelový zápas nepredvídane hrala Dunajská Streda - štyri dni po prvom dueli v Mníchove a desať pred odvetou - v lige s TJ Vítkovice. Tam za hrubý zákrok (úder lakťom vo výskoku do tváre Bártla) musel kapitán Liba už v 6. minúte odísť pod sprchy. Hnev, zloba, nervozita vliezli do celého mužstva tak, že sa dopúšťalo ďalších ostrých zákrokov, čo už rozhodca Rezák nekompromisne netrestal, a tak DAC

Zachránil oba body. V zápase s Bayernom však rozhodca ani nevytiahol podrazenie Ekströma Hodúrom na hranicu pokutového územia, ani neprehliadol Szabanov zákrok na Wohlfartha, ani postranný nezaretušoval celkom zbytočný zásah Szabana kolenom do brankára hostí. Konali v duchu pravidiel a tým aj tak dosť psychicky labilný celok domácich padol úplne na kolená. Bolo zrejmé, že zázrak sa nemôže stať. Naopak, nervozita nepochytila len tých, u ktorých to nie je nič nového (Hodúr, Takáč), ale aj takých futbalistov, ktorí sa nezvyknú znižovať k hrubostiam (Kapko pošliape po súperovi alebo Pavlík sa nohami načahuje po atakujúcom náprotivku). Tým bolo zrejmé, že odveta sa skončila.

Ukázal Bayern dačo?

Mnohým sa možno po zápase nezdal výkon Mníchovčanov nijako mimoriadny. V pohári však treba vychádzať z reality prvého zápasu. Po dvoch góloch vo Vahalovej sieti bolo 5:1 pre Bayern a nikto sa nemôže čudovať, že hostia hrali už len na istotu a na to, aby sa pred ďalšími náročnými zápasmi bundesligy, v ktorej je momentálne bavorský celok na čele, zbytočne nezranili. Aj napriek tomu boli lekcie, ktorým sa od súpera treba učiť: technika s loptou v pohybe, zrýchlenie, prenesenie hry, individuálny prienik. Kto si napríklad dobre pozrel televízny šot alebo bol priamo na zápase, rozpamätá sa, že pred prvým gólom Švéd Ekström nedostal prihrávku do voľného priestoru, ale sám s loptou na nohe od polovice ihriska prešiel do uvoľneného poľa a vrútil sa nebojácne do pokutového územia takou rýchlosťou, že sa to nemohlo skončiť ináč, ako sa skončilo - podrazením a pokutovým kopom. Pritom predtým mal cestu do pokutového územia Bayernu ešte viac otvorenú Šoltés, a čo urobil? Spomalil, zaváhal, priam počkal, telesne zdatnejší súper mu loptu vykopal na roh a kotrmelec nášho hráča bol len vyjadrením jeho neschopnosti zakončiť. Zlé jazyky hovorili, že Bayern už dávno neabsolvoval tréning pred 15 000 divákmi, ako to bolo v Dunajskej Strede, no treba povedať, že mal pred naším mužstvom rešpekt. Rozhodne to nebola zdvorilosť, keď tréner Jupp Heynckes hodnotil oveľa vyššie DAC než súpera z 1. kola varšavskú Legiu. Prečo sa teda skončila púť Dunajskej vcelku jednoznačne? Vari preto, že sa (nie len DACu) nedarí stále vytvárať tie najideálnejšie podmienky na futbal, že ani hráči, napriek úsiliu vedenia nie sú pravými profesionálmi v dobrom zmysle slova. Nedokážu na sebe sami tvrdo pracovať, nezlepšujú sa v činnostiach, ktoré nie sú ich silnou stránkou, spoliehajú sa na vonkajšie vplyvy. V Mníchove vedeli, že na ich strane nebude stáť nič, len vlastný výkon. No už o dva týždne akoby mysleli, že obecenstvo aj rozhodca budú hrať sčasti za nich. Áno, obecenstvo môže aspoň povzbudiť, ale rozhodca pomôcť nemôže. Trpezlivosť nenechali pred bránami ani diváci, ani hráči. Psychická labilita znížila vinou domácich kvalitu tohto zápasu. Výkony všetkých ich hráčov na Olympijskom štadióne v Mníchove boli oveľa lepšie.

O umení prehrávať

Isteže, múdrosti sa teraz ľahko vyslovujú. Skončíme však tým, čim sme v podstate začínali. Mužstvo zo Žitného ostrova nemalo ísť do zápasu s jednoznačným úmyslom vyhrať. Malo ísť so snahou čestne obstáť. Vtedy ho nemohol zlomiť ani prvý nešťastný gól už na samom začiatku hry. Avšak vidina straty niečoho, čo by za daných okolností ani stratou nebolo, odhodila za chrbát všetko, čo si uvedomovalo pred 14 dňami, zvolilo ligové parametre v nasadení, disciplíne, správaní. Tým potom stratilo všetky šance.

Pri tejto príležitosti by som rád zdôraznil, že naše mužstvá a hráči skutočne ešte nepochopili (žiaľ, nemožno sa im ani veľmi čudovať) rozdiely medzi ligou a medzinárodnými (pohárovými i medzištátnymi) zápasmi. Čo si môžu dovoliť v lige najmä pred vlastným obecenstvom a pri benevolencii niektorých rozhodcov, to opakujú potom aj na vyšších úrovniach a pykajú za to. Spomeňme len na lanský EPM Sparty s Anderlechtom, keď za zbytočný zákrok v odvete musel predčasne odísť pod sprchy Griga a tohto roku potom Sparte chýbal, rozpamätajme sa na nedávne spôsoby Weissa z Interu Slovnaft ZŤS v dueli PVP v Sofii (správanie sa po vylúčení) a naposledy aj na zbytočný zásah Szabana. Pritom ani v jednom prípade nebol dôvod na odplácanie alebo akúsi spomienku na predchádzajúci zápas. Jednoducho malý skrat; veď čo, v lige sa mi nič nestane, a je to tu.

O umení prehrávať sa toho nahovorilo dosť. A mali sme dosť možností to posudzovať na rade všelijakých zápasov i mužstiev. Umenie prehrávať je skutočne veľmi náročná vec. Avšak prehrávať dokáže najskôr ten, kto sa naučí vyhrávať. Takže pred nami je stále ešte len tá prvá ťažká úloha. Veríme, že keď ju zvládneme, lepšie sa nám bude prijímať aj tá druhá, viac bolestná. No od športu neodmysliteľná.

Pre váš archív

DAC Dunajská Streda - Bayern Mníchov 0:2 (0:2)

Odvetné stretnutie 2. kola Pohára UEFA, hralo sa 9. 11. v Dunajskej Strede. Góly: Thon 2 (4. z 11 m a 27.). Rozhodca: Donnelly (Sev. Írsko). ŽK: Szaban - Dorfner. ČK: Szaban (36.). Diváci: 15 572. DAC: Vahala - Kapko, Hodúr, Liba (8. Szaban), Fieber - Pavlík, Simon, Kašpar - Šoltés (88. Kulich), Mičinec, Takáč. BAYERN: Aumann - Nachtweih, Augenthaler, Grahammer, Pflügler - Flick, Reuter, Thon (66. Dorfner), Eck - Ekström, Wohlfarth (66. Wienkelhofer).

(FERDINAND KRÁĽOVIČ, TIP 16.11.1988)

A belépők már mind elkeltek! – hirdették szalagcímeken a napilapok. A boldog jegytulajdonosok meg rohantak a mérkőzésre az öröm különböző megnyilvánulásaival. Szpíkerünk alig győzte üdvözölni Szlovákia egész délvidékének idesereglő szurkolóit úgy, ahogy azt már megszoktuk tőle, ha a Sparta, a Slávia vagy a Bohemians vendégszerepelt nálunk. De most, a Bayern München dunaszerdahelyi fellépése valóságos népvándorlásra adott okot.

Érdekes volt megfigyelni, hogy a tömeg hite megint milyen független volt a csapat mérsékelt ligaszereplésétől. Egyszeriben senki sem beszélt arról, hogy rossz a csatárjátékunk, kevés gólt rúgunk, lassúk vagyunk... Itt és most még a müncheni gólkülönbséget is behozhatónak tartottuk.

Félkész állapotban lévő stadionunk nemcsak a befelé tóduló embersereg álló vagy ülöhelye lett, hanem új lelátókkal és magas földsáncokkal körülzárt kultikus hely, amely csak az ég felé maradt nyitott. Igen, e napon a DAC-stadion sokezres nézőseregének elragadtatásában volt valami vallásos csodávárás is.

Milyen kár, hogy a futballisták virtusából nem azok kerültek ki győztesen, akik felé ez az áhitatt irányult! A DAC játéka zavarodott volt és szenvedélyes. Ráadásul a szerencse is elpártolt tőle: már a 2. percben megsérült védelmünk oszlopa, Dušan Liba, az 5. percben gólt kaptunk 11-esből, ezt egy szabálytalanság követte, és Thon 25 m-ről is betalált – 0:2; két perc múlva Szaban „beleszáll“ Aumann kapusba és a kiállítás sorsára jut. Innentől a stadiont uraló DAC-szurkolók kék-sárga „világnézete“ megváltozik. Kezdik belátni, hogy a vendégcsapat játékosainak gondolkodása és cselekvése gyorsabb, harmonikusabb, következetesebb. S annak ellenére, hogy a második játékrészben feljavultunk, a jobbik csapat jutott tovább.

Lejegyezni is érdekes, hogyan érkeztek, hogyan viselkedtek a német futball császárai nálunk. Bécsig repültek, ott beültek az előreküldött autóbuszaik egyikébe (a másik a poggyászt szállította). Pozsonyban a Kyjev Szállóban béreltek szobákat. Dunaszerdahelyre el sem jöttek. Még a mérkőzés előtti napra jelzett edzésüket is lemondták. Mi több, a játéktér minőségére sem voltak kíváncsiak. Csupán Uli Hoeness, a menedzserük jött el megnézni a pálya milyenségét. Ezek után azt gondolhatná valaki: ezek a németek nagyon biztosak lehettek a dolgukban, ha a legendás német precizitást így sutba dobták! Pedig nem erről volt szó. Inkább a „megengedhetem magamnak“ gőgjét alkalmazták psichológiai fegyvernek. Tudták jól, hogy a gazdaságilag szegény, hét lakatra zárt ország népe mindig telítve van alacsonyabbbrendűségi érzéssel, s azt is, hogy az ilyeneknek már az is kitüntetés, hogy a Bayern ellen játszhatnak, testközelből nézhetik őket.

Amint azt a mérkőzés lefolyása is bizonyítja, jól kalkuláltak. Johancsik Ede, a DAC-szertárosok „nagy öregje“ úgy emlékszik, hogy a németek még az általunk felejánlott frissítőket sem fogadták el. A félidőben és a meccs végén is csak a magukkal hozott készletekből fogyasztottak. Aztán hordárok a cuccokkal az egyik buszba, a játékosok a másikba szálltak, és elhajtottak. De csak a csapat és közvetlen környezete. A Bayern München 25 korifeusát Nagy István vette kezelésbe, hogy megmutassa nekik, milyen is egy csallóközi vendéglátás. Persze nem egyedül. A DAC is 25 főemberrel képviseltette magát a vigalmon. Állítólag Nagy Pista óriási formában volt. A diszkrét kiszolgálástól kezdve, az ízes ételeken és az odaillő italokon keresztül, egészen a díszmagyarba öltözött cigányzenekarig, minden stimmelt. Ahol kellet, ott a közvetlen társalgás tolmácsok segítségével folyt. Ez a jó kedélyű csölösztői összejövetel este 19.00 órától egészen másnap reggelig tartott. Meg is volt a hatása: A Bayern München elnöke megígérte, ha csapatuk bejut az UEFA-kupa döntőjébe, saját költségére meghívja az egész DAC-vezetést. Ennek tudatában kész balszerencse, hogy a bajorok az elődöntőben elbuktak.

A dunaszerdahelyi futball 100 éve (1904-2004)

Én így éltem meg a DAC-Bayern párharcot... (avagy a szurkolók emlékeznek)

1988. november 9., délután egy óra. Ünnepi hangulatban, édesapámmal, valamint sok ezer más szurkolóval és érdeklődővel közösen igyekszünk a DAC számára történelmi mérkőzésre. Rendkívüli nap ez a DAC játékosai, edzői, tisztviselői és szurkolói számára. A nagy Bayern jött el Szerdahelyre, az a Bayern, amely ekkor már hazájának tízszeres bajnoka volt, és háromszor szerezte meg a BEK-győzelemért járó trófeát. Nem akármilyen ellenféllel mérte össze tudását a mi kisvárosi csapatunk!

Ennek megfelelő volt az érdeklődés is: a dugig megtelt stadionban már egy órával a meccs előtt alig volt egy-két üres szék, én a főtribün alsó részében található öltözők egyikének az ablakán ültem végig a nem épp meleg időben játszott csatát. Na de ki gondolt akkor a hidegre?! Talán csak az a sok száz ember, aki nem jutott be a kapukon, pedig köztük számos olyan is volt, aki érvényes jegyet mutatott fel. Többen tolongtak kint az utcán dühösen vagy épp szomorúan, mint ahányan manapság összejönnek egy bajnokin. Hát igen, ilyen időket élt a szerdahelyi foci, és ilyen érdeklődés előzte meg ezt az UEFA kupa találkozót.

Meglepetések sora várt a stadionban. Kezünkbe került a játékosok hivatalos névsorának másolata. Ez nem volt mindennapi eset, éppúgy a színes, kréta papíron megjelent Híradó, amelyhez hasonlót azóta sem adott ki a DAC. Furcsa volt, hogy az újonnan befejezett keleti tribün ülő részének jobb felét elfoglaták a vendég drukkerek, mert általában egy teljesen más szektor volt kijelölve számukra. Egyébként a nyugatnémet drukkerekkel a meccs előtt és után nem igazán lehetett cserélgetni (így neveztük akkoriban azt, amikor egy-egy találkozót követően szuvenírokat, képeket és egyéb emléktárgyakat kértünk és váltottunk az ellenfelet elkísérő szurkolókkal). Arra is emlékszem, hogy az északi oldalon található álló tribün még nem volt befejezve, csak az acélvázak tudatták, itt valami épülőben van. Életveszély ide vagy oda, annyi ember állt ott, hogy csak na! A hivatalos adat szerint 15 572 néző tolongott a lelátókon, a nem hivatalosan fáma húsz ezerről szólt. Nem hiszem, hogy bármikor is sikerült szűk pátriánkban ennyi embert egy eseményre összecsalogatni.

Maga a meccs már ennyire nem maradt meg az emlékezetemben, ami talán annak tudható be, hogy számunkra az összesített 1:5-ös eredmény nem volt túl kecsegtető... Viszont amit sosem felejtek el, a Bayern profijai között egyetlen olyan akadt, aki az utolsó sípszó után aláirást adott. Ez Olaf Thon, a csapat talán legnagyobb csillaga volt. Az a Thon, aki két góljával eldöntötte ennek a híres-nevezetes, ma már inkább csak tündérmesének tűnő meccsnek a sorsát, és aki két évvel később válogatottjával aranyérmet szerzett az itáliai mundialon. Hát ez az, amit a memóriámból ezzel a novemberi nappal kapcsolatban előhalásztam. Jó volt emlékezni... és közben felmerült a kérdés: mikor lesz ilyen legközelebb...?

U.I.: 2005. november 9., délután egy óra. Pár perce megszületett második kislányom, Ráchel. Van valami varázslat ebben a dátumban?!

Nagy Krisztián 2006. január 13.

A bíró már a meccs elején elvette minden reményünket. Az első percben nem adott meg számunkra egy jogos tizenegyest, majd szinte az ellentámadásból egy hasonló helyzetben nem habozott. 0:1 volt és ráadásul Liba sérülten lesántikált, mert akkor már 70 százalékra biztos volt a külföldi szerződése, nem akart kockáztatni. Aztán nemsokára bekaptuk a második gólt is és talán ez minden, amit érdemes elmondani és ami ennyi év után eszembe jut.

Nagy Sándor 2006. január 7.

A DAC-BAYERN meccsekkel kapcsolatban annyit hogy van nekem rola kazettam. Nagy orommel nezem, mert nagyon jo volt a csapat. Sajna mara nagyon nagyot

zuhantunk.

K. Pista 2006. január 6.

Leginkább a Münchenben berúgott gólunk él bennem, amely után úgy éreztük, újra él a remény a továbbjutásra. Még most, ennyi év távlatából is beleborzongok, ha erre a szép emlékre gondolok. Az egész város és környéke a csapattal és ezekkel a meccsekel élt. Nagy élmény volt az is, hogy középiskolásként nem mentünk suliba és napokig a tanárokkal nem beszéltünk másról, mint a Bayernról.

Ollári Attila 2006. január 2.

Én ahoz a korosztályhoz tartozom, aki sajnos nem lehetett ott ezen a nagy eseményen. Igy csak elbeszélésekbol vagy ujságokbol ismerhetem az eseményeket. A nagybátyám szokott mesélni az élményeirol mint akkori DAC drukker. Ő részt vett mindkét mérkozésen. Nagy élmény volt számára a Müncheni mérközés mert eloszor utazott repülogépen es körülnézhetett nyugat németországban.

A mi csapatunkban focizik két olyan fiú is akinek az apukája részt vett ezeken a meccseken és az eggyiküknek még gólt is sikerult rugnia (Szaban Tibor, Kašpar Petr). A Tavalyi évben az edzőnk Ján Kapko volt aki szintén részt vett ezeken a mérkőzéseken ő sokat szokott mesélni ezekről az élményeiről. Gyakran kijárnak a mérkőzéseinkre hasznos tanácsokkal látnak el minket. Én igyekszem ezeket betartani. Jó volna ha mi is egyszer ilyen hires csapatok ellen játszanánk.

Csiffári Dávid 2005. december 31.

Szintén ott voltál, vagy szerettél volna ott lenni a DAC-Bayern UEFA kupa találkozón? Ha bármilyen emléked fűződik ehhez a párharchoz, amit másokkal is meg szeretnél osztani, írd meg a info@fcdac1904.com email-címre.

Kapcsolódó cikkek:

nk, 17.1.2006:

Árpád Reisz o zašlej sláve, zápasoch s Bayernom a magických troch písmenách

Futbalový štadión je najväčšie a najkrajšie divadlo

Bol svedkom a priamym aktérom rozkvetu futbalu v našom meste, asistoval pri ceste DAC z divízie až na európsku scénu, spolupodieľal sa na postupe do 1. ligy a víťazstve v čs. pohári. Ako vedúci mužstva v najkrajšom období vyše storočnej existencie klubu spolupracoval s množstvom individualít na trénerskej lavičke aj ihrisku...

Ďalej»

nk, 2006. január 17.:

Reisz Árpád az egykori sikerekről, a Bayernről és a három bűvös betűről

A futballstadion a legnagyobb színház

Végigkísérte a DAC felemelkedését a divizótól az európai kupáig. Jelen volt, amikor csapatunk bejutott a legfelsőbb federális ligába és elhódította a csehszlovák kupát. Csapatvezetőként számos kiváló játékos és edző munkatársa volt a klub legszebb időszakában, aktívan kivette részét a dicsőséges korszakból. Irigyeltük, ha a foci nagyágyúival láttuk kezet fogni, és csodáltuk, ha a csapat legnagyobb ászait is lehordta kötelességük elmulasztásáért. A ma...

Tovább»

DAC-nosztalgiamozi régi csaták hőseivel

Ahogy ez már lenni szokott, kudarcok idején az emberek nagy előszeretettel lapoznak a krónikákban. Egy-egy dicső fejezet felelevenítésével próbálják ellensúlyozni a bukások által kiváltott pesszimizmusukat. Így volt ez a DAC-szurkolók esetében is, akik éppen a II. liga sárga-kék színek szempontjából vesztes járási rangadója után jöttek össze a dunaszerdahelyi Seven Pubban egy kis nosztalgivetítésre. A sors fintora folytán ugyanis éppen tizenöt évvel ezelőtt zajlottak az emlékezetes DAC-Bayern München csatározások az UEFA-kupa 2. fordulójában. Mondhatni az örökké emlékezetes párharcok révén került nemzetközi porondon is a figyelem fókuszába az egykor szebb napokat megélt, idestova százéves dunaszerdahelyi labdarúgás. A közkedvelt dunaszerdahelyi szórakozóhelyen a régi csaták hősei közül az egykori csapatkapitány, Dušan Liba, Ján Hodúr, Rudolf Pavlík, Petr Kašpar és Szaban Tibor is megjelent. Rajtuk kívül a csapat egykori dokija, Miroslav Gašpar is elfogadta a játé-kosok megjelenését szervezésileg biztosító Reisz Árpád meghívását. A

DAC egykori csapatvezetője adta át a megjelenteknek a sikerkovács, Pecze Károly üdvözletét, aki egyébb elfoglaltsága miatt nem jöhetett el a rendezvényre.
Peregtek a filmkockák, emlékeztek a főszereplők. "Csapatunkat olyan játékosok alkották, akik az egykori Csehszlovákia távoli városaiból kerültek Csallóköz szívébe, mégis egy emberként, bulldogként küzdöttünk a sárga-kék színek sikereiért. Értékrendünkben a sikeréhséget, a becsületes hozzáállást az anyagiak elé helyeztük. Még az akkoriban lévai vagy senicai mezben játszó testvéreimet sem kíméltem a közelharcokban, kijutott az adok-kapokból a pályán. A meccsek után kezet fogtunk, békét kötöttünk, felhajtottunk egy pohárka bort" - emlékezett vissza a régi időkre a csupaszív Ján Hodúr. "Számunkra nagyon fontos dolog volt, hogy telt ház előtt játsszunk, hogy kiszolgáljuk a közönséget" - fogalmazott Rudo Pavlík, az egykori játékmester. "Az olykor felbukkanó fizikai fájdalmat, fáradtságot futballszeretetünk ellensúlyozta. Szívünket az ellenfelet is bénító DAC-kórus Szép volt, fiúk, vagy Akkor is csak DAC! rigmusai melengették. Mi a vereségek után könnyekkel a szemünkben vonultunk az öltözőbe - vallott színt a szikrázó belharcok koronázatlan királya, Dušan Liba. "Jobban féltünk a vámtisztek szigorától, mint Jup Heynckes csapatától" - idézte fel a nyugat-európai kiruccanás kellemetlen közjátékát Peťo Kašpar. "A müncheni olimpiai stadionban lőtt gólomnál nagyobb futballtettnek tartom a maláj kupában elért győzelmünket" - értékelt Szaban Tibor, akit a dunaszerdahelyi visszavágón piros lappal büntetett az észak-ír játékvezető. "Münchenben vitaminkészítményekhez jutottunk. Alkalmazásuknak köszönhetően újabb sikereket, például országos kupaelsőséget is produkáltunk" - avatta be a közönséget a sikerek alkímiájába a szakember. A nemzetközi küzdőtéren focitörpének számító DAC-ot egyáltalán nem becsülte le a bajor szuperklub szakvezetése. "Nem bíztak semmit sem a véletlenre, több alkalommal is feltérképezték csapatunk játékát. Különleges kiszolgáló személyzettel, többek között szakáccsal, utaztak a dunaszerdahelyi visszavágóra. Közelről láthattuk, milyen is a sokat emlegetett német precizitás. Betekintést nyertünk egy világhírű klub felépítési, működési mechanizmusába. Jó iskola volt ez számunkra. Ami még ennél is fontosabb, egyik találkozón sem vallottunk szégyent! Mondhatni egyenrangú ellenfelei voltunk a klasszis futballistákat felvonultató favoritnak" - elemezte a focikonfrontáció legfontosabb összetevőit Reisz Árpád. A DAC aranykoráról tartott megemlékezés érdekes színfoltjának bizonyult a jövő évben centenáriumát ünneplő klub történetét felelevenítő, a NAP Kiadó gondozásában megjelentetett publikáció (A dunaszerdahelyi futball 100 éve 1904-2004) helyszínen történt árusítása is. A könyvek pillanatok alatt gazdára találtak. Akinek nem jutott, az a könyvesboltokban, újságárusoknál szerezheti be a történelminek is nevezhető kiadványt. A családias hangulatú eseményen arra is felfigyeltünk, hogy azon a DAC vezérkara, jelenlegi játékosai nem vettek részt. Pedig meríthettek, okulhattak volna elődeik sikersztorijából.

Ágh István (Csallóköz, 2003.nov.11.)